A kedden este Újvidéken történt tüntetés kapcsán, amikor a polgári gyűlések és blokádot tartó egyetemisták abba az utcába hívták az embereket, ahol Miloš Vučević és családja lakik, megszólalt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Közösségi oldalán a következőket írta:

A plénumoktól a rögtönítélő bíróságokig

„Tegnap este tüntetők Milos Vučević volt miniszterelnök, a Szerb Haladó Párt elnökének lakhelyéhez vonultak, ahol más lakók is élnek. A bejelentett szándék: meglincselni. A többpártrendszer bevezetése, 1990 óta nem fordult elő, hogy egy tömbház elé, ahol egy politikus és ki tudja hány másik ember lakik, a múlt század harmincas éveit idéző lincselő különítmény vonuljon ki.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a Szerb Haladó Pártot. Lehet vitázni a Vajdasági Magyar Szövetség álláspontjaival is. Lehet bírálni bármelyik politikust. De voltak 35 éven át érvényes, íratlan minimumok a belpolitikában. Aki nem ítéli el ezt a gyáva, lincshangulatú akciót, tegye fel a kérdést magának: vajon akkor is hallgatna, ha a saját ablaka alatt történne mindez – ott, ahol a gyerekei alszanak?

A rendőrség kötelessége, hogy a jövőben bárki otthonánál megakadályozza az ehhez hasonló akciókat – ez nem politikai véleménynyilvánítás, hanem rohamosztag.

Ami prof. dr. Dudás Attila esetében elkezdődött, az most folytatódik – ugyanannak a plénumos logikának a részeként.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként és a normalitásért küzdő emberként mélységesen elítélem a történteket. Kísértetiesen hasonlít ez a harmincas évek Európájára – amikor voltak pártok, amelyek úgy gondolták, hogy akit nem szeretnek, azt meg is lehet félemlíteni, sőt eliminálni is lehet. A tegnap éjszakai eseményektől már csak egy lépésre van a tényleges lincs. Végső ideje az államnak államként működnie!”

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!