Az a 2022-es wimbledoni teniszlabda, amelyet Novak Đoković írt alá, a niši Helyi Alapítvány aukcióján 300.000 dinárért, vagyis 2500 euróért kelt el. Az alapítvány közlése szerint ez az eddigi legmagasabb összeg, amelyet aukcióikon elértek, és a befolyt pénzt – ahogy eddig is – a helyi közösség fejlesztésére fordítják, mégpedig olyan projektekre, amelyeket lakóközösségek javasolnak.

Az aukciót a Padel Spot, az említett alapítvány és a JCI Niš szervezésében megrendezett padelverseny után tartották meg, ahol a jelenlévők kipróbálhatták ezt az új sportágat, amely hasonlít a teniszre és a fallabdára – írja a Južne vesti.

„A torna végén és a győztesek kihirdetése után a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek a 2022-es wimbledoni labda árverésén, amelyet Novak Đoković írt alá, és aki akkor meg is nyerte a tornát. A végső licit elérte a rekordösszeget – a 300.000 dinárt” – közölte a niši Helyi Alapítvány.

A verseny során az adományokból és az árverésből összesen 600.000 dinár gyűlt össze, amely teljes egészében az alapítvány alapjába kerül, a közösség további fejlesztésére – tették hozzá.

„A versenyt azzal a céllal szerveztük, hogy az emberek találkozzanak, tartalmasan töltsék az idejüket, népszerűsítsük a padelt mint egészséges sporttevékenységet, és ezzel együtt segítsünk a helyi közösségnek is, amely szeretné, ha Niš egy szebb város lenne” – mondták a Padel Spot képviselői.

A torna legsikeresebb csapata az MG Group HR volt, a második helyen a JCI Niš csapata végzett, míg a harmadik helyet a Benlian Foods vállalat csapata szerezte meg.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!