Szörnyű családi tragédia rázta meg a montenegrói Mojkovac közelében található Slatina települést, amikor két testvér, a 27 éves B. M. és a 26 éves D. M. pár perc leforgása alatt életét vesztette.

– A fiatalok a parton fociztak, semmilyen probléma nem akadt. Aztán az egyik testvér úgy döntött, hogy bemegy a vízbe, és feltételezhető, hogy szívrohamot kapott. Kint több mint 30 Celsius-fok volt, a Tara viszont nagyon hideg folyó. A fiatalember összeesett, s amikor ezt látta a testvére, azonnal megpróbálta megmenteni, de mivel nem volt jó úszó, megfulladt – mondta az egyik szemtanú.

A helyszínre azonnal kiérkeztek a mentőszolgálat és a sürgősségi orvosi csapat egységei, de a szerencsétlen fiatalembereken már nem lehetett segíteni.

– Az egyik testvér holttestét a jelenlévők húzták ki a partra, míg a másikat a tűzoltók emelték ki. Ez valóban igazi tragédia a család számára. A testvérek egyébként egy nagy létszámú, becsületes családból származtak, amely Jokovići faluban él. Összesen 12 gyermek volt a családban, négy lány és nyolc fiú. Az elhunytak testvérei azonnal a helyszínre siettek – tette hozzá a szemtanú.

A helyszíni szemlét Vanja Rakonjac magas rangú államügyész végezte el a mojkovaci és Bijelo Polje-i rendőrség munkatársainak jelenlétében.

A nyomozás folyamatban van, és elrendelték az elhunytak boncolását.

__________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!