Határozottan elítéljük a Szabadság és Igazságosság Párt szabadkai alelnöke, Ivan Rakić elleni gyáva és politikailag motivált támadást. Az erőszak nem vélemény, hanem a félelemkeltés eszköze, írja a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A közleményben kérdéseket is megfogalmaztak:
- Hol van most a VMSZ elnöke az elítélő nyilatkozatával?
- Hallgatásuk beleegyezés?
A VMDK szerint „aki ma üt, holnap gyújtogatni fog. A hatóságok felelőssége, hogy ezt idejében megállítsák. Jogi következmények nélkül nincs jogállam.”
Korábban beszámoltunk róla, hogy Juhász Bálint és Pásztor Bálint, ahogy Pressburger Csaba, az Észverés műsor szerksztője fogalmazott, szinkronban aggódtak Újvidék második legbefolyásosabb emberének, a legnagyobb szerbiai párt elnökének testi épségéért, mert polgárok egy csoportja tüntetést szervezett a háztömbjénél, ahol (állítólag) lakik. Az esettel kapcsolatban a Vajdasági Magyar Plénum is közleményt adott ki, amelyben azt írták:
„Jó lett volna, ha azok, akik most a volt kormányfőt védelmükbe veszik, akkor védelmükbe vették volna az egyetem autonómiáját, az egyetemi tanárokat és újságírókat a martalócokkal szemben, akik minket akkor az SA-ra emlékeztettek.”
Mint ismeretes, kedden kora délután a Tito Marsall Sugárúton verbálisan, majd tettlegesen is megtámadták Ivan Rakićot, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) szabadkai bizottságának elnökhelyettesét.
„A támadó Tomislav Antelj, kiemelkedő haladópárti lojalista volt, aki láthatóan ittas állapotban többek között blokádos szarnak, usztasának és hazaárulónak nevezte Rakićot és fenyegette, hogy megveri, majd meglökte és megrúgta. Ivan önvédelemből viszonozta a rúgást” – írta közleményében Csiszár László, az SSP szabadkai végrehajtó bizottságának elnöke.
Csiszár Stevan Bakić haladópárti polgármestert is megszólította, akinek azt üzente, hogy ezzel a támadással átléptek egy vörös vonalat, és nemcsak Rakićra mértek ütést, hanem mindenkire, aki másképpen mer gondolkodni.
„Azzal, amit a rezsim országszerte gyakorol, most Szabadkán próbálkozik. A támadás után még Antelj volt az, aki feljelentést tett a rendőrségen, a már jól ismert forgatókönyv szerint azt állítva, hogy ő volt az áldozat” – írja Csiszár László.
Közleményében emlékeztet, hogy ez már nem az eset, hogy Antelj incidenst provokál, tavaly ugyanis kiskorúakat küldött a lítiumellenes tüntetés helyszínére, provokatív transzparensekkel.
„Ahelyett hogy viselkedésével, sportolóhoz és ökölvívóhoz méltó módon példát mutatna a gyerekeknek, akik nála edzenek, Tomislav Antelj a sötét utat választotta, ami ellentétes a sportszerűség szellemével” – fogalmaz Csiszár.
Rámutat, mindenki számára világos, hogy miért érzik magukat védve az ilyen emberek: a büntetés helyett jutalmat kapnak.
„Abban az országban, ahol Aleksandar Vučić kegyelmet osztogat az eltört állkapcsokért és koponyatörésekért, amelyeket a rezsim verőemberei okoztak, a párkönyvecske engedély az erőszakhoz. Tudjuk, hogy vannak még elfogulatlan ügyészek és rendőrök, így reméljük, hogy a törvény szerint járnak el és munkájukat tisztességesen végzik el” – zárja közleményét az SSP szabadkai politikusa.
__________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

