Miközben több édesítőről is kiderült már, hogy károsak az egészségre, az egyik természetes változat némi módosítás után akár életmentő is lehet, és segíthet a hasnyálmirigyrák kezelésében, írja tudományos szaklapok alapján a hvg.hu.

Megédesíti az ételeket, és megmentheti az életet a sztívia, egy gyakran használt természetes édesítőszer – a Hiroshimai Egyetem kutatói szerint ugyanis, ha egy banánlevélből származó baktériumból fermentálják, képes lehet a hasnyálmirigyrákos sejtek elpusztítására. És eközben még az egészséges vesesejtekben sem tesz kárt.

Mint a SciTechDaily kifejti: ez az erjesztési eljárás a mikrobiális biotranszformáció révén felerősíti a növény természetes tulajdonságait, létrehozva egy igen erős vegyületet, a klorogénsav-metilésztert (CAME). Ez a fermentált sztívia-kivonat laboratóriumi körülmények között jelentős rákellenes hatást mutatott, és új utakat nyithat a probiotikum-alapú rákterápiák előtt.

A Journal of Molecular Sciences tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerzői kiemelik: a hasnyálmirigyrák erősen invazív, és hajlamos az áttétképzésre – ráadásul jelentős mértékben ellenáll a meglévő kezelési módoknak, így például a műtéti beavatkozásoknak, valamint a sugár- vagy kemoterápiáknak.

A fentiek tükrében sürgető valamilyen új és hatékony rákellenes vegyület felkutatása, különösen a gyógynövényekből nyert vegyületek tekintetében. A sztívia már korábban is felmerült, de a konkrét hatóanyag pontos meghatározása problémákba ütközött. A mostani, fermentációs eljárás megváltoztatja a sztívia-kivonat szerkezetét, és új bioaktív metabolitok kialakulását eredményezi.

Ezek olyan vegyületek, amelyek befolyásolni tudják a biológiai rendszereket. A szakemberek több mint 1300 tejsavbaktérium-törzset izoláltak, majd értékelték ki az egészségügyi hatásaikat. Ezeket gyümölcsökből, zöldségekből, virágokból, valamint gyógynövényekből nyerték ki.

A sztívia esetében a kutatók egérkísérleteket terveznek, hogy jobban felmérjék és megértsék a pontos hatásokat az egész szervezetre vetítve.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!