Szerdán este a fővárosi polgárok egy csoportja a tiltakozásuk során ellátogattak az egészségügyi miniszter hivatalosan bejelentett lakcímére: a megmozdulás „Az igazság alszik, ti nem fogtok” nevet viselte.
A polgárok a Stefan Nemanja-emlékműnél gyűltek össze, ahonnan a Szarajevói utcába vonultak, ahol állítólag Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter tartózkodik.
A jelenlévők többek között a „Lemondás” és „Nyomozás, aztán börtön” rigmusokat skandálták, a beszédek során pedig az is elhangzott, hogy itt az ideje, hogy az országnak új egészségügyi minisztere legyen.
„A doktor halál becenév már a kétezres évek óta kíséri Lončart, amikor a rendőrséggel együttműködő tanúk, Dejan Milenković Bagzi és Miladin Suvajdžić azt állították, hogy Lončar segített a hírhedt zimonyi klánnak megszabadulni egyik ellenfelüktől, mégpedig úgy, hogy miközben az illető kórházban feküdt, valamit beinjekciózott az infúziójába” – hangzott el többek között a beszédben Lončar lakása előtt.
„Pravda spava, vi nećete“
Građani na poziv više zborova beogradskih opština nastavljaju da obilaze adrese režimskih funkcionera. Večeras su se u Sarajevskoj ulici okupili ispred zgrade u kojoj živi ministar Zlatibor Lončar. pic.twitter.com/CAmlrwHZm5
— Čuvari/ke vatre (@CuvariVatre) July 23, 2025
A polgári gyűlés ezután arra a helyre ment, ahol állítólag a Vidović házaspár lakik: Miloš Vidović, a Savski venac község elnöke, valamint felesége, Vesna Vidović, aki Újbelgrád alpolgármestere.
Nem ez volt az első eset, hogy a tiltakozó polgárok elsétálnak azok a házak vagy lakások elé, ahol állítólag állami tisztviselők laknak. Az elégedetlen emberek a sajtónak elmondták, a belgrádi összejövetelek alkalmával a jövőben is folytatják ezt a gyakorlatot.
____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

