Az Igazságügyi Minisztérium közölte, hogy az igazságügyi informatikai rendszernek „a következő napokban” kellene újra működésbe lépnie. Ugyanakkor hozzátették, hogy „hálátlan és komolytalan lenne pontos dátumot meghatározni, mivel ez a munka jellegéből adódóan lehetetlen”. Kiemelték továbbá, hogy „a politizálás és a nem megfelelő megjegyzések megnehezítik a helyzet normalizálását”.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy július 11-én már tájékoztattak arról, hogy a rendszert „súlyos és összetett rosszindulatú kibertámadás érte, amely komolyan veszélyeztethette az igazságügyi szervek működését az egész országban”.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Tekintettel arra, hogy az elmúlt egy évben több állami szerv is hackerek, azaz rosszindulatú támadások célpontja volt, megalapozott a gyanú, hogy mindez Szerbia elleni hibrid háború része” – áll a minisztérium közleményében.

A minisztérium tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy folyamatban vannak azok a tevékenységek, amelyek célja a rendszer fokozatos visszaállítása teljes működési üzemmódba, valamint tervben van új, központosított biztonsági megoldások bevezetése és a hardverinfrastruktúra megújítása is.

„Kérjük az ország valamennyi állampolgárát, az igazságügyi szerveket, valamint a közjegyzőket és bírósági végrehajtókat, hogy a következő időszakban tanúsítsanak megértést, együttműködést és türelmet” – áll a közleményben.

A minisztérium azt is hangsúlyozta, hogy „tudatában van annak, hogy az említett szervek működésének akadozása megnehezíti a polgárok és a gazdaság mindennapi ügyeinek intézését”, és hozzátette: közös erőfeszítésekkel biztosítható az adatok teljes védelme, a rosszindulatú fenyegetések további terjedésének megakadályozása, valamint a rendszer stabil és biztonságos működése.

________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!