Lázár János lesz a VMSZ palicsi Szent István-napi ünnepségének szónoka, jelentette be Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Facebookon.
„Elfogadta meghívásomat, így a VMSZ idei központi Szent István-napi ünnepségének anyaországi szónoka Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere lesz” – írja Pásztor, aki Lázár minisztert a vajdasági magyar közösség elkötelezett partnereként jellemzi.
„Támogatásával valósulhatott meg többek között a Szabadka–Szeged vasútvonal újraindítása és utasbarát menetrendje is” – emlékeztet a VMSZ elnöke.
Pásztor azt ígéri, hogy hamarosan közzéteszik az augusztus 16-ai ünnepség teljes programját.
Pásztor Bálint és Lázár János (Fotó: Pásztor Bálint Facebook oldala)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

