Ha egy szállásajánlat a kínálattól sokkal olcsóbb, az már egy intő jel lehet, hogy átverésről van szó: a másik lehetőség, hogy az ár azért olyan kedvezményes, mert a minőséggel komoly gondok akadnak – figyelmeztetett Aleksandar Seničić, a Nemzeti Utazási Irodák Szövetsége (YUTA) igazgatója.

„200-300 euróért nem lehet luxusvillában, medencével ellátott szállást kapni” – mondta Seničić a FoNet hírügynökségnek.

Az ismeretlen forrásokból, közösségi médián keresztül érkező utazási ajánlatok a legnagyobb potenciális átverések, amelyek végül azt eredményezik, hogy a vevő elveszíti a pénzét és szállás nélkül is marad – állítja Seničić.

„Évről évre egyre több ilyen átverés történik, és semmiféle garanciát nem kapnak azok, akik teljesen ismeretlen és ellenőrizetlen személynek utalják át az előleget vagy a teljes összeget” – mutatott rá. Seničić hozzátette, hogy az idei szezonban az ilyen típusú csalások leggyakrabban Görögországot, Montenegrót, Egyiptomot és Törökországot érintik.

„250 eurótól akár több ezer euróig is terjednek az idei csalások. A legrosszabbul egy olyan csoport járt, amely Egyiptomba indult volna, valaki átverte őket, és előre elkérte tőlük a pénzt” – mondta Seničić. Kiemelte, hogy tudatosítani kell, hogy az internet egy nyílt hálózat, és bárki lefotózhat egy idegen házat, majd kiadásra kínálhatja.

„Idén Törökországban történt meg, hogy egy család gyerekekkel elutazott a tengerhez, kifizette a szállást, de az a személy, akivel kommunikáltak, időközben kikapcsolta a telefonját. Ez a szokásos séma: megérkezel a megadott címre, az a ház nem létezik, te pedig idegen országban vagy, szezon közepén, szállás nélkül” – mesélte el az egyik leggyakoribb csalási formát Seničić.

Ugyanakkor, még ha utazási irodán keresztül fizetjük is be az utat, akkor sem vagyunk teljesen biztonságban – figyelmeztet a YUTA igazgatója, aki azt tanácsolja, hogy ellenőrizzük, rendelkezik-e az iroda a szükséges működési engedéllyel.

Az ilyen adatok leggyakrabban elérhetők az utazási iroda hivatalos vagy a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség honlapján.

„Ha egy iroda rendelkezik működési engedéllyel, akkor utazási garanciája is van. Ez az összeg 30.000 eurótól 400.000 euróig terjedhet, és ha az iroda megszűnik vagy csődbe megy, akkor ebből az összegből kártalanítják az utasokat” – magyarázta Seničić.

Azt is megjegyezte, hogy magában az utazási programban figyelni kell arra, hogy az iroda, amelynél lefoglaljuk az utat, annak szervezője-e, vagy csak közvetítő a csomag értékesítésében.

„A szerződés aláírásával kötelezettségvállalási viszonyba lépünk az irodával. A szerződésnek tartalmaznia kell minden különleges igényünket is, például tengerre néző kilátást vagy külön szobákat az apartmanon belül” – hangsúlyozta Seničić. Hozzátette, hogy mindennek írásban kell szerepelnie a szerződésben, és az utazási iroda alkalmazottjától szóban kapott információknak nincs jogi hatálya.

Seničić azt is elmondta, hogy azoknak az utasoknak, akik népszerű online platformokon – például a Booking.com-on – keresztül foglalnak, figyelniük kell a foglalási feltételekre, mivel rejtett költségek és illetékek is megjelenhetnek.

„Idén ez különösen jellemző Görögországra – amikor apartmant vagy egy jobb házat foglalunk, rendkívül magas illetékek vannak, amelyeket nem tüntetnek fel egyértelműen, hanem egy külön részben szerepelnek plusz összegek. Az emberek gyakran bedőlnek az alapárnak, és nem számolnak a teljes végösszeggel” – mondta Seničić.

Hozzátette továbbá, hogy ügyelni kell arra is, hogy léteznek olyan szállásfoglaló internetes platformok, amelyek külső megjelenésükben szinte teljesen megegyeznek a jól ismert, gyakran használt oldalakéval, de mégsem azok.

„Még a nevük is emlékeztet a jól ismert platformokra. Mindenre nagyon oda kell figyelni és mindent alaposan elolvasni” – zárta szavait Seničić.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!