A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség az alkotmánynak és a Szerb Köztársaság törvényeinek megfelelően járt el, és így is fog eljárni a jövőben, ezt a szervezett bűnözés elleni főügyész, Mladen Nenadić a Danas napilapnak nyilatkozta hétfőn, miután Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette: büntetőfeljelentést tesz azok ellen, akik – szavai szerint – „megszervezték a letartóztatási akciót” a Újvidéken történt előtető-omlás ügyében folytatott nyomozás során, amelynek keretében őrizetbe vették Tomislav Momirović volt minisztert és más közszereplőket.
A letartóztatásokra reagálva Vučić nyilvános fellépésében azt sejtette, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség külföldi tényezők utasítására járt el, és úgy vélte, politikai indíttatású, nem pedig jogilag megalapozott akcióról van szó. Különösen élesen bírálta Nenadić ügyészt.
Arra a kérdésre, hogyan kommentálja ezeket az állításokat, Nenadić a Danasnak röviden így válaszolt:
„Nem kommentálom politikusok kijelentéseit. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség eddig is az Alkotmány és a Szerb Köztársaság törvényei szerint járt el, és ezután is így fog.”
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

