Nem sikerült pontot szereznie a Topolyai Sport Clubnak a Szerb Szuperliga negyedik fordulójának rangadóján: a Belgrádban megrendezett találkozón a címvédő Crvena zvezda Aleksandar Katai 32. percben lőtt góljával 1:0-ra megnyerte a rangadót.

A TSC végig egyenrangú félként küzdött a pályán a legjobbjai nélkül pályára lépő C. zvezda ellen, ugyanis Vladan Milojević úgy döntött, hogy a csapat alapembereit a kedden sorra kerülő, Lech elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóra tartogatja. A TSC-nek is megvoltak a helyzetei az első és a második félidőben is, de nem sikerült gólt szereznie, míg a Crvena zvezdának ez egyszer összejött, így a belgrádiaké lett a teljes zsákmány.

A TSC a következő fordulóban saját közönsége előtt az OFK Beograd ellen lép pályára.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!