Szombaton este a lakossági gyűléseket szervező polgárok egy csoportja tiltakozó sétát tett a fővárosban, amely során elmentek a Pink Televízió székháza elé is, ahol azt skandálták, hogy Véres a kezetek, valamint azt is, hogy Kivizsgálás és börtön.

A televízió előtt a felszólalók azt is elmondták, hogy ez az a csatorna, amelyiknek köztársasági lefedettség nélkül kellett volna maradnia, mivel többször is súlyosan megszegte az újságrói kódexet, valamint több törvényre is fittyet hányt.

A tiltakozók a Pink Televízió után elsétáltak addig a villáig, amelyben jelenleg Ana Branbić, a köztársasági parlament elnöke él, s azt kiabálták, hogy Maffia – Szerb Haladó Párt, valamint, számon kérték, hogyan költözhetett be Jovanka Broz egykori villájába.

_________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!