A Szerbia Új Arca szabadkai szervezete a leghatározottabban elítéli a Köztisztasági és Parkosítási Közvállalatban tapasztalható erőszakos és törvénysértő gyakorlatokat.
A párt azt kérdezi a vállalat igazgatójától: igaz-e, hogy az alkalmazottakat elbocsátással vagy fizetéscsökkentéssel fenyegetve kényszerítik arra, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodája elé szervezett tiltakozásokon vegyenek részt?
„Ha ez igaz, akkor nem pusztán hivatali hatalommal való visszaélésről van szó, hanem klasszikus zsaroló, maffiaszerű módszerekről. A foglalkoztatottak nem az SNS rabszolgái, és nem pártkatonák, akiket bárki saját politikai céljai érdekében tüntetésekre vezényelhet” – figyelmeztet a Szerbi Új Arca, amely az igazgató azonnali lemondását követeli, valamint büntetőeljárás megindítását minden érintett ellen.
„Minden olyan eset, amikor a dolgozókat zsarolással próbálják befolyásolni, az a polgári szabadságjogok elleni támadás, és újabb bizonyítéka annak, hogy az állami intézményeket egyetlen párt saját kiszolgáló apparátusaként használja”
– hangsúlyozza Szerbia Új Arca és azt üzeni:
„Szabadka nem lesz többé a zsarolás és a megfélemlítés túsza”.
„Azok pedig, akik azt hiszik, hogy fenyegetésekkel és erőszakkal irányíthatnak, a vádlottak padján végzik majd” – ígéri a párt.
A rendőrkordon mögött közvállalati alkalmazottak „védik” a Szerb Haladó Párt szabadkai irodáját
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

