Alapos a gyanú, hogy az elkövetkező napokban a hatalom az utcai erőszak eszkalációjára készül, amit a megtorlás újabb hulláma követne – figyelmeztetnek az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók, akik nyugalomra intik a tüntetőket.
Az egyetemisták Instagram-bejegyzésükben arról is írnak, hogy Aleksandar Vučić államfő vasárnapi nyilatkozata szégyenletes, és a polgárháborút szító megnyilvánulás egy újabb fejezetét jelenti.
„Nem mi vagyunk azok, akik politikai haszonszerzés érdekében megfélemlítik a népet” – tették hozzá.
A hallgatók szerint a hatalom reakciója az elkerülhetetlen választási vereség következménye, amit az ország nérói felperzselésével és „a szerb vér értelmetlen kiontásával” akarnak megakadályozni. Úgy vélik, ezt támasztják alá a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) helyi közösségi választások hétvégi eredményei is, ahol minden olyan helyen, ahol a hatalomnak voltak ellenjelöltjei, azok győztek még ott is, ahol a legutóbbi országgyűlési választásokon a hatalmi pártok megszerezték a szavazatok 70 százalékát.
„Minden olyan kísérlet, hogy a politikai, társadalmi és biztonsági válságot Szerbiában antidemokratikus eszközökkel és a polgárok demokratikus véleménynyilvánításának a további elkerülésével próbálják meg megoldani, csakis a néptől elidegenedett hatalom bukásával és mindazoknak a teljes erkölcsi, történelmi és büntetőjogi felelősségre vonásával érhet véget, akik követik az elkövetkező napokban kiadott alkotmányellenes és törvénytelen parancsokat” – olvasható a bejegyzésben.
Tüntetés Belgrádban (Fotó: Beta)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

