Közleményben ítélte el az újvidéki bíróság épületének kedd reggeli blokádját az Igazságügyi Minisztérium.
„A bíróság lezárásának a kísérlete közvetlen támadást jelent az alkotmányos rend, a jogállamiság és a bírósági függetlenség ellen, egyúttal ellehetetleníti a polgárok alapvető jogát a jogérvényesítésre. Az ilyen cselekmény magán viseli a terrorizmus minden jegyét, mert az a célja, hogy erőszakos módon megbénítsa az állami intézményeket, valamint félelmet és bizonytalanságot váltson ki a polgárok körében” – olvasható a közleményben.
A minisztérium szerint mindehhez az is hozzájárult, hogy a korábbi erőszakos cselekmények esetében egyes ügyészek és bírók nem jártak el a törvényes felhatalmazásaikkal összhangban, ezért felül fogják vizsgálni mindazoknak a felelősségét is, akik passzivitásukkal hozzájárultak a „büntetlenség érzésének a megteremtéséhez”.
A közleményben kiemelik: ennek a jogtalan támadásnak az elkövetőit sürgősen azonosítani kell, eljárást kell ellenük indítani és a törvénnyel összhangban a legszigorúbb büntetést kell kiróni rájuk.
Az újvidéki bíróság épületét kedden reggel 6 órakor blokkolták le a tiltakozók, akik addig szándékoznak maradni, amíg szabadon nem engedik azokat a személyeket, akiket szerintük bizonyítékok nélkül tartóztattak le.
Fotó: 021.rs
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

