A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) újabb levéllel fordult az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatalához (Office of Foreign Assets Control – OFAC), amelyben azt kérik, hogy ismét halasszák el a NIS elleni szankciók bevezetését.

Az amerikai Pénzügyminisztérium július végén új engedélyt adott ki a NIS működésének a meghosszabbítására augusztus 27-éig, azaz addig elhalasztották a teljes körű szankciók bevezetését a NIS-szel szemben.

Ez volt a NIS-ben lévő orosz tulajdonrész miatt bejelentett szankciók bevezetésének az ötödik elodázása.

  Fotó: 021.rs

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!