A klímára ártalmas repülés továbbra is olcsóbb, mint a vonatozás – derül ki a Greenpeace legújabb tanulmányából, amely 31 ország 142 különböző útvonalán hasonlította össze a vonat- és repülőjegyek árait. Ezek közül 66 útvonalnál a vonattal való utazás drágább, mint a repülővel történő utazás – a Greepeace szerint ez nem a repülés hatékonyságával, hanem a politikai passzivitással magyarázható.
Herwig Schuster, a Greenpeace közép-kelet-európai közlekedésért felelős személye szerint az európai adórendszer továbbra is azt a közlekedést favorizálja, amelyik a legnagyobb környezetszennyező.
„Abszurdum, hogy a Barcelona és London közötti útra lehet akár 15 euróért is repülőjegyet venni, miközben ezen a szakaszon a vonatjegy ára 26-szor több. Ezek az árak nem egy funkcionális piacot, hanem egy elrendezett rendszert tükröznek” – mondta.
A fapados légitársaságok, mint a Ryanair és a Wizzair, dominálnak Európában, a jegyek gyakran olcsóbbak, mint a reptéri illeték, mert a légitársaságok az üzemanyag után nem fizetnek adót, a nemzetközi repülőjegyek után fizetett adóra pedig kedvezményt kapnak.
A nemzetközi forgalomban csak az esetek 39 százalékában olcsóbb a vonat, elsősorban a balti államokban és Lengyelországban.
A repülőgépek egyébként ötször több széndioxidot bocsátanak ki kilométerenként, mint a vonatok.
A Greenpeace azt kéri az EU-tól és a nemzeti kormányoktól, hogy változtassanak a közlekedési politikájukon: hagyjanak fel a légitársaságok támogatásával a vonatjegyek egyszerűbb és olcsóbb értékesítésével és a vasúti infrastruktúra fejlesztésével.
Fotó: Pixabay
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

