A Montenegrói Oktatási Minisztérium azt javasolta az általános iskoláknak, hogy jelen helyzetben halasszák el a Szerbiába tervezett tanulmányi kirándulásokat – erősítette meg a minisztérium a Beta hírügynökségnek.

A minisztérium biztonsági helyzetelemzést kért a Külügyminisztériumtól, majd ezt követően felkérte a szülői tanácsokat – mint döntéshozó szerveket –, valamint az iskolákat – mint az utazások szervezőit –, hogy vizsgálják felül döntéseiket, és vagy halasszák el az utakat, vagy dolgozzanak ki egy alternatív úticélt, amely megfelel a biztonságos utazás feltételeinek.

A Külügyminisztérium válaszában, amelyet az Oktatási Minisztérium részére küldött meg, az áll, hogy Szerbia politikai helyzete „bonyolulttá vált, és naponta zajlanak tüntetések”.

„Figyelembe véve az illetékes biztonsági szervek értékeléseit, valamint a Montenegrói Nagykövetség ajánlásait Belgrádban, tájékoztatjuk Önöket, hogy Szerbia politikai helyzete bonyolulttá vált, az ország városaiban napi rendszerességgel zajlanak tüntetések és összecsapások a lakosság és a rendőrség között” – áll a válaszban.

A dokumentumban hozzátették: a tiltakozásokat előre nem meghatározott időpontokban szervezik, gyakran előfordul közlekedési utak véletlenszerű blokádja, emiatt pedig nem lehet előre felmérni a közlekedési helyzetet és az esetleges fennakadásokat, amelyek komoly hatással lehetnek az országon belüli mozgás lehetőségeire.

„Javasoljuk az óvatosságot és az alapos tájékozódást az utazás előtt” – írja a Külügyminisztérium közleménye.

A Kobrák nevű különleges egység tagjai fegyverrel hadonásznak a Szerb Haladó Párt irodájánál (Fotó: Andrej Hlozan)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!