Oroszi Sándor elnök vezette Kishegyes község képviselő-testületéhez benyújtottuk Radovan Dakić, a községi tanács tagjának felmentését kérvényező kérelmet – jelentette be a „Szikics (Lovćenac) a diákokkal van” elnevezésű informális polgári csoport.
A kérelemben foglaltak szerint a „közösségi oldalakon tett botrányos megjegyzései, civilizálatlan és erkölcstelen viselkedése” miatt döntöttek erről a lépésről, mellyel Dakić szerintük felzaklatta Kishegyes polgárait.
A sajtóközlemény szerint Radovan Dakić helyeselte egy kishegyesi orvostanhallgató tüntetéseken való brutális megverését, a diákba könyöklő csendőrnek pedig azt üzente, hogy „arannyá váltak a kezei”.
A polgári csoport rámutatott, hogy egy ilyen viselkedésű közszereplő nem érdemli meg, hogy Kishegyes polgárainak pénzéből fizetett tisztviselő legyen.
Kishegyes községben a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség koalíciója van hatalmon, amely 25 képviselői helyből 24-gyel rendelkezik a községben, míg az ellenzéknek egy képviselője van a kisebbségi Montenegrói Pártból, írja a Magločistač.
Fotó: Magločistač
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

