Egy 16 éves kislány meghalt, hárman pedig megsérültek, köztük egy gyermek és egy kilenc hónapos várandós nő is, amikor 12 óra tájban Zimonyban a városi busz közlekedési balesetet okozott.
A Blic információi szerint a busz nagy sebességgel áthajtott a piros lámpán, a gyalogátkelőhelyen halálra gázolta a lányt, majd a parkoló autóknak, végül pedig egy háznak ütközött.
A közösségi oldalakon terjedő felvételeken látszik, hogy a parkoló autók teljesen összetörtek.
A zimonyi balesetben megsérült egy 23 éves várandós nő, egy 74 éves nő, egy édesanya hatéves gyermekével. Az áldozat édesanyjával kelt át az úton.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

