Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar blokáddal tiltakozó hallgatói Milivoj Alanović dékán azonnali lemondását követelik az elmúlt időszak történései miatt, írja a 021.rs.
„Mi, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar hallgatói elítéljük Milivoj Alanović dékán intézkedéseit, amelyek a karunkon történt incidensekhez vezettek, amikor a belügyminisztérium (MUP) közreműködésével megsértették az egyetem autonómiáját és a hallgatók biztonságát” – közölték a tiltakozók.
A hallgatók szerint Alanović viselkedésével végérvényesen elvesztette legitimitását, hogy betölthesse a dékáni tisztséget, ezért haladéktalanul távoznia kell.
„Azzal, hogy a dékán az akadémiai közösséggel való egyeztetés nélkül hívta be a rendőrséget a kar területére, megsértette az egyetem autonómiáját, valamint az akadémiai közösség olyan alapértékeit, mint a párbeszéd és a méltóság tiszteletben tartása” – hangsúlyozzák a hallgatók.
Felszólítják Milivoj Alanovićot, hogy haladéktalanul mondjon le a dékáni tisztségről.
Emellett azt követelik, hogy a kar tanácsa indítsa meg a dékán és a dékánhelyettes leváltására vonatkozó eljárást.
A hallgatók azt is elvárják, hogy független vizsgálatot indítsanak a dékán, a kar dolgozói és a rendőrség részéről, a hallgatókkal szemben elkövetett korábbi incidensek ügyében, és a felelősöket a megfelelő módon számoltassák el és szankcionálják.
Követelik továbbá a hallgatók jogainak biztosítását a szabad véleménynyilvánításhoz, gyülekezéshez és az akadémiai életben való aktív részvételhez, félelemkeltés és megtorlás veszélye nélkül.
„Amennyiben követeléseinket figyelmen kívül hagyják, kénytelenek leszünk a polgári és hallgatói engedetlenség különböző formáihoz folyamodni, mivel számunkra az alapvető akadémiai értékek és a hallgatói jogok védelme nem választás kérdése, hanem kötelesség” – hangsúlyozzák az újvidéki bölcsészhallgatók.
Hozzáteszik: a Bölcsészettudományi Kar nem válhat a kényszer, a fenyegetés és a rendőri ellenőrzés terepévé, hanem olyan helynek kell maradnia, ahol érvényesül a szabad gondolat, a párbeszéd és a szolidaritás.
Fotó: 021.rs
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

