A bosznia-hercegovinai teherautó-fuvarozók hétfő reggel megkezdték a vámterminálok és a bekötőutak bejelentett blokádját. A Bosznia-Hercegovinai Autóklub (BIHAMK) információi szerint reggel hat órától a horvátországi határátkelőhelyek – Izačić, Velika Kladuša, Kamensko, Bijača, Orašje és Bosanski Šamac – vámtermináljainak megközelítése volt blokkolva, valamint öt Szerbiával közös átkelőhely is – írja a balk.hu.
Ezeken az átkelőhelyeken nincs akadály az utasforgalom számára, de az utakon nagy sorokban parkoló teherautók miatt Doboj, Zenica, Tuzla, Travnik és Mostar környékén nehézkes a forgalom.
Az ország legtöbb fuvarozó vállalatát tömörítő „Bosznia-Hercegovina logisztikája” konzorcium bejelentette, hogy a tiltakozás az úgynevezett francia modell szerint tart, amíg követeléseik nem teljesülnek. Arra kérik a hatóságokat, hogy biztosítsák a bosznia-hercegovinai teherautó-sofőrök akadálytalan munkáját, azaz mentesítsék őket az Európai Unió területére utazó más személyekre vonatkozó korlátozások alól, könnyítsék meg üzleti tevékenységüket magában az országban, és gyorsítsák fel a szükséges engedélyek kiadására irányuló eljárásokat.
A nyugat-balkáni országok fuvarozóinak az a problémájuk, hogy a schengeni országok rendőrsége turistaként kezeli őket, akiknek legfeljebb három hónapig (180 napig) van joguk tartózkodni az Unió területén. Ezek az országok Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia.
A járművezetők azt kérik, hogy az EU területén való tartózkodásuk időtartamát a járművek menetíró készülékének adatai alapján számítsák ki, ne pedig az EU belépésekor vagy elhagyásakor a határátlépés pillanata alapján, aminek következtében a teherautó-sofőrök egy részét letartóztatják és megtiltják az Unióba való belépésüket.
Jelenleg nem tudni, hogy a fennmaradó hat ország teherautó sofőrjei mikor csatlakoznak, illetve csatlakoznak-e egyáltalán a blokádhoz.
A szerb Telegraf Biznis szerint a bosznia-hercegovinai teherforgalom blokádjai Szerbiára is hatással vannak, különösen az áruszállításra és a piacok ellátására. Az elhúzódó szállítások és a határátkelőhelyeken fellépő torlódások befolyásolják a logisztikát és növelik a költségeket, miközben a Bosznia-Hercegovinán keresztüli importtól és exporttól függő vállalatok már érzik az első következményeket. Egyelőre azonban a szerbiai problémák inkább a logisztikai kiigazításokra és a teherautókra való várakozásra korlátozódnak a határokon, jelentős termékhiány nélkül.
Fotó: Pixabay
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

