Felhőszakadás, viharos szél és jégeső sújtotta péntek délután Szerbia több városát is, köztük Kragujevacot, Ubot és Valjevót.

Körülbelül 16 órakor a vihar elérte Kragujevacot is, ahol az erős széllökések székeket sodortak el a kávézók teraszairól, fákat és ágakat törtek le.

A közösségi médiában megjelent felvételeken jól látszik, hogy az intenzív csapadék miatt hömpölygő víz öntötte el az utcákat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kragujevčani (@kragujevcani.rs) által megosztott bejegyzés

A vihar először Podrinjét és a Zlatibori körzetet érte el, majd tovább vonult Šumadiján, Szerémségen, Mačván és a Kolubari körzeten keresztül.

A Valjevói Radarközpont közlése szerint Osečina és Pecka térségében 13.30 körül felhőszakadás volt erős szél kíséretében, a vihar a legnagyobb károkat a dűlőutakon okozta.

Ezt követően Valjevóban és Ubban is heves eső és szél csapott le, Valjevo környéki falvakban – Pričević, Brukovica, Kozličić, Brankovina, Blizonje és Kotešica – pedig körülbelül öt percen át jégeső esett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

192.RS (@192_rs) által megosztott bejegyzés

Az ügyeletesek tájékoztatása szerint a részletesebb adatokat csütörtökön közlik, miután bejárják az automata jégelhárító állomásokat.

Ubban a rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék elöntötte az utcákat, a víz több helyi üzlethelyiségbe is betört a városközpontban.