Károsíthatják az élelmiszerekben és üdítőitalokban lévő édesítőszerek az emberek gondolkodási és emlékezőkészségét – állapította meg egy friss kutatás, amiről a The Guardian számolt be. És ha ez nem lenne elég, még „hosszútávú káros hatásai” is lehetnek ezeknek az édesítőknek.

Mint kiderült, azok, akik a legnagyobb mennyiségben vitték be ezeket az édesítőszereket – például az aszpartámot és a szacharint –, azoknál lényegesen gyorsabb a kognitív készségek hanyatlása. Ez 1,6 évnyi öregedéssel egyenértékű, hangsúlyozzák.

„Eredményeink azt mutatják, hogy az alacsony és nulla kalóriatartalmú édesítőszerek – főleg a mesterségesek és a cukoralkoholok – fogyasztása hosszútávú káros hatást gyakorolnak a kognitív funkciókra” – vonják le a konklúziót a kutatás szerzői.

Nem ez az első tanulmány, ami erre a megállapításra jut: korábbi vizsgálatok már arra is rámutattak, hogy az édesítőszerek növelhetik a kockázatát az olyan betegségeknek, mint a 2-es típusú diabétesz, a rák, a szívproblémák, a depresszió, a demencia – sőt, még a bélfalat is károsíthatják.

A mostani, a Neurology folyóiratban megjelent publikáció szerzői szerint az édesítőszerek és a kognitív funkciók romlása közötti összefüggés olyan aggasztó mértékű, hogy inkább más, természetes édesítőszerek használatát javasolják – mint például a méz vagy a juharszirup.

A kutatók hét édesítőszer hatását vizsgálták 12 772 brazil emberen, akik átlagéletkora 52 év volt. Az egészségügyi adataikat legalább nyolc éven keresztül követték nyomon. Az alanyoknak egy kérdőívet kellett kitölteniük az előző évben fogyasztott ételekről és italokról, majd tesztelték a kognitív képességeiket – például a beszéd folytonosságát.

Mint kiderült: azoknál, akik a legtöbb édesítőszert fogyasztották, 62 százalékkal romlottak gyorsabban a gondolkodási és memóriakészségek. Ez 1,6 évnyi öregedéssel egyenértékű, hangsúlyozzák.

A kognitív hanyatlás tendenciája elsősorban a 60 év alattiaknál volt megfigyelhető, ami azt mutatja, hogy a középkorú felnőtteket kevesebb édesítő fogyasztására kell sarkallni. A vizsgált édesítők ízesített üdítőkben, alacsony kalóriatartalmú desszertekben és energiaitalokban is jelen voltak.

A tanulmány azonban csak statisztikai összefüggést tud megállapítani, ok-okozatit nem, ami miatt több, édesítőszerre szakosodott szervezet is támadta a kutatást – írja a hvg.hu.

Fotó: Pexels

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!