A szerbiai Belügyminisztérium Különleges Antiterrorista Egységének (SAJ) parancsnoka, Spasoje Vulević megerősítette, hogy leváltották a SAJ parancsnoki posztjáról, és saját kérésére nyugdíjba vonul, írja a Beta.

Vulević elmondta, hogy csütörtökön új munkaköri rendszeresítést fogadtak el, és pénteken közölték vele, hogy rá többé nem számítanak parancsnokként, mivel nincs Aleksandar Vučić ellenőrzése alatt.

„A katonai gimnázium és a katonai akadémia elvégzése után 33 évet töltöttem a SAJ-nál. Egyszerű egységtagként kezdtem, végigjártam a parancsnoki ranglétrát, és 2005 óta az egység parancsnoka vagyok. Pénteken, szeptember 5-én leváltottak, és felajánlották a belügyminiszter tanácsadói posztját. Ezt az ajánlatot visszautasítottam, és saját kérésemre nyugdíjba vonulok” – mondta Vulević.

Hozzátette, hogy a leváltásról Ivica Dačić miniszter és Dragan Vasiljević rendőrigazgató tájékoztatta.

„Csütörtökön elfogadták az új rendszeresítést, és amikor ilyet elfogadnak, új határozatokat kell hozni a rendőrigazgatóság minden tagjára vonatkozóan. Először a parancsnokokra és az osztályvezetőkre. Dačić és Vasiljević behívtak, és azt mondták, hogy rám nem számítanak, mert – ahogy fogalmaztak – az elnök (Aleksandar Vučić) nem akar olyan fegyveres alakulatot, amely nincs az ő teljes ellenőrzése alatt, ezért nem lehetek tovább parancsnok” – mondta Vulević.

Elmondása szerint Dačić felajánlotta neki a belügyminiszter tanácsadói helyét.

„Átgondoltam, és úgy döntöttem, hogy nem fogadom el ezt az ajánlatot, hanem nyugdíjba vonulok” – közölte Vulević.

Spasoje Vulević 1971-ben született Pećben, ahol általános iskolába járt. Elvégezte a belgrádi katonai gimnáziumot, majd a katonai akadémiát, és 1993-tól a SAJ-ban szolgált.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!