Igencsak furcsára sikeredett Zentán a hatalom által szervezett tüntetés, amely a Tüntetés a blokádok ellen nevet viselte, ugyanis fél hétkor még egyetlen egy zászlót, vagy transzparenst tartó személy sem jelent meg a városháza előtti téren.

Mint ismeretes, a Szerb Haladó Párt országszerte tüntetéseket jelentett be vasárnap 18 órára, ami Zentán azért volt gond, mert a városnapi programnak ugyanebben az időben kellett volna kezdődnie a pavilonnál.

A fellépők közül Zenta Város Fúvószenekara a koncertjét áttetette csütörtökre, míg a Flamenco Táncklub, a Merkur-Midnight Táncklub, az M-Dance Studio és a balettiskola tagjai a haladók tüntetése után lép majd színpadra. Értesüléseink szerint a felsorolt egyesületek vezetői úgy döntöttek, hogy a tüntetés ideje alatt nem jelennek meg a téren, hanem a közeli kulturális intézményekben várják meg a megmozdulás végét, hogy a hatalom képviselői nehogy visszaéljenek a jelenlétükkel, s azt bizonygassák, milyen sokan voltak a zentai tüntetésen.

Meghunyászkodik-e a zentai VMSZ-es városvezetés a haladók tüntetése előtt?

Az, hogy mennyire kínos ez a helyzet a zentai városvezetésnek, nagyon jól mutatja az is, hogy Burány Hajnalka polgármester hivatalos Facebook-oldalára pénteken és szombaton is került fel információ a városnapi rendezvényekkel kapcsolatban, vasárnap azonban egyetlen egy bejegyzés sem szerepel a polgármester oldalán, miközben rengeteg Zenta községbeli gyerek és tinédzser lép fel a vasárnapra meghirdetett programban.

A helyszínen tartózodó polgárok szerint egy rövid ideig mintegy húsz tüntető megjelent a városháza előtti téren, de nem sokkal azután szétszéledtek.

______________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

 

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!