Mintegy 400 munkás maradt munka nélkül abban a Leoni-gyárban, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök az egyik csarnok megnyitásakor „Szerbia és polgárai újjászületéseként” méltatott. És ez még csak a kezdet.
A vállalat már július elején bejelentette, hogy bezárja a Doljevac melletti Malošište településen működő gyáregységét, és hogy az év végéig mintegy 1500 alkalmazott elbocsátására kerül sor. A dolgozók szerint azonban megkárosították őket: többen úgy nyilatkoztak, hogy az idei évre nem fizettek utánuk nyugdíjjárulékot, emiatt nyolc hónap szolgálati idő hiányzik a nyilvántartásból. A végkielégítések kifizetésével is gondok vannak – számolt be a Nova.rs.
A Leoni, amely négy szerbiai gyárában kábelkötegeket és optikai szálakat gyárt az autóipar számára, azzal indokolta a Malošištében működő egység leállítását, hogy annak fenntartása nem fenntartható, jelentős veszteségeket termel. A gyártást fokozatosan szüntetik meg: először létszámcsökkentés történt, majd 2025 végéig teljesen bezárják az üzemet – írja a portál. Ez több ezer dolgozó elbocsátását jelentheti.
Az első elbocsátási hullám szeptember elején történt, ekkor 400 munkás veszítette el az állását.
„Sokan közülünk károsultak, és ez elfogadhatatlan. Ha négy-öt nap hiányzik az évből, akkor az egész évünket nem ismerték el. Ez szégyen!” – mondta a portálnak az egyik dolgozó a Doljevac melletti gyárból.
Hozzátette: a gyár megnyitása óta dolgozott az üzemben, és emlékszik, hogy a szerb elnök akkoriban agyondicsérte a vállalatot és annak vezetését. „Most meg sok éhes száj maradt utána” – fogalmazott.
„Szégyen, hogy a hatalom légvárakat ígér, közben sorra zárnak be a gyárak. Bezár a valjevói Gorenje, ahol ma 300–400 embert bocsátottak el. A Krušik sem exportál jelenleg semmit, a dolgozóit kényszerszabadságra küldte… Akkor miről beszélünk?” – tette hozzá a munkás, aki elmondása szerint kiskorú gyermekeit is nehéz helyzetben hagyta az állam.
„Négy éhes száj van otthon. Négy. Legyen az ő lelkük rajta.”
Előre tudták, mikor rúgják ki őket
A dolgozó elmondása szerint előzetesen tájékoztatták őket arról, hogy melyik részleg mikor kerül sorra.
„Szerződésmódosításokat kaptunk, amelyekből egyértelműen látszott, ki mikor kerül sorra az elbocsátásnál. Először volt egy gyűlés, ahol közölték, hogy nem tudják tovább viselni a veszteségeket. Csakhogy most már mi vagyunk veszteségben, mert problémáznak a végkielégítésekkel. Nekem öt munkanap hiányzik, és ezért az egész évemet elvették.”
A Južne vesti szerint egy elbocsátott női dolgozó arról számolt be, hogy amikor elment bejelentkezni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál, ott azt mondták neki, hogy be kell mutatnia a Nyugdíjbiztosítási Alap (PIO) igazolását is. Amikor kézhez kapta a listát, megdöbbent.
„A cég rendben kijelentett minket 2025. szeptember 5-én, de nyolc hónap és öt nap munkaviszony hiányzik. Az idei évre nem történt befizetés. Fontos megemlíteni, hogy minden kollégám, aki kérte a listát, ugyanígy járt – senkinél sincsenek meg az idei évre vonatkozó járulékfizetések” – mondta az egykori dolgozó.
A Leoni kábelkötegeket és optikai szálakat gyárt az autóipar számára (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

