Az Európai Parlament osztrák képviselője, Helmut Brandstetter úgy nyilatkozott, Európa azt szeretné, ha Szerbia egy normális, szabad, európai ország lenne, amely maga dönt saját sorsáról és kormányáról, olyan biztonsági szolgálattal rendelkezne, amely nem kémkedik a polgárai után, ahol érvényesül a jogállamiság, és nincs korrupció.

Brandstetter az EWB – European Western Balkans portálnak adott interjúban úgy fogalmazott, számára az a legnagyobb probléma, hogy az Európai Bizottság túlságosan elnéző Szerbia elnökével, Aleksandar Vučićtyal szemben, szemlézi az interjút a Nova.

„Ő (Vučić) egy kicsit próbálkozik velünk, egy kicsit Kínával, egy kicsit (az orosz elnökkel, Vlagyimir) Putyinnal. De a szerb hatalomnak döntést kell hoznia: azt akarják, hogy az európai közösségünk, majd az Európai Unió részévé váljanak, vagy inkább a nagy orosz birodalomhoz akarnak tartozni? Remélem, ilyen birodalom nem is lesz. A mostani Oroszország már így is elég nagy” – mondta az osztrák EP-képviselő.

Hozzátette: a szerbiai polgárok számára egyértelműen jobb lenne, ha az Európai Unióhoz tartoznának – gazdasági és biztonsági szempontból is.

Helmut Brandstetter (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!