A polgárok egy része nem tudott a szombati katonai parádé közelébe menni, míg mások, akik szervezetten, buszokkal érkeztek, akadály nélkül eljutottak a helyszínre. Számos magas rangú vendég volt jelen a parádén, de független szakértők szerint viszont sokan nem voltak itt, akiknek itt kellett volna lenniük.
Látták együtt beszélgetni és egymás mellett ülni Belgrád polgármesterét, Aleksandar Šapićot és Szerbia volt elnökét, Tomislav Nikolićot – írja a Nova.rs.
Aleksandar Vučić mellett közvetlenül Mohamed bin Zayed sejk ült, a másik oldalán pedig Bratislav Gašić védelmi miniszter.
A parádén jelen volt Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság korábbi elnöke, valamint Željka Cvijanović, Bosznia-Hercegovina Elnökségének szerb tagja. Természetesen jelen volt Ana Brnabić, a parlament elnöke is.
Eljött az eseményre Steven Seagal színész is, aki májusban a moszkvai katonai parádén is részt vett. Érdekesség, hogy kettős állampolgár, szerb és orosz útlevéllel is rendelkezik és az EXPO nagykövete is egyben.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!