A Független Elektronikus Médiumok Szövetsége (ANEM) arra figyelmeztetett, hogy Siniša Vučinić, a Szerb Haladó Párt főbizottságának tagja, néhány nappal azután, hogy egy egyetemista meggyilkolását helyezte kilátásba, most a közösségi médiában terjeszt gyűlöletbeszédet, miközben polgárokat sérteget és vesz célba.
A szervezet elítélte a polgárok és újságírók elleni gyűlöletkeltést, és figyelmeztetett, hogy az ilyen jellegű retorika és az agresszió szítása tovább növeli azok veszélyeztetettségét, akiket ilyen módon megneveznek vagy célkeresztbe állítanak.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az ANEM kiemelte azt is, hogy ugyanazok a médiumok évek óta célzott támadások és lejárató kampányok célpontjai, amelyeket a hatalom legfelsőbb szintű képviselői, valamint kormányközeli bulvármédiumok, televíziók és portálok folytatnak ellenük.
„Ez a gyakorlat az elmúlt hónapokban különösen felerősödött, a folyamatos polgári tiltakozások kezdete óta. Ennek következtében 2025-ben rekordszámú fenyegetést, nyomásgyakorlást és támadást regisztráltak újságírók és médiamunkások ellen” – áll az ANEM közleményében.
Veran Matić, az ANEM igazgatóbizottságának elnöke és az Újságírók Biztonságáért Felelős Állandó Munkacsoport tagja emlékeztetett: a szövetség korábban többször is hangsúlyozta, hogy a hatalom és a kormányzó párt képviselőinek tudatában kell lenniük annak, hogy minden nyilvánosan elhangzó kijelentésükért felelősséggel tartoznak.
Egy tiltakozó diák meggyilkolását vetítette előre a Szerb Haladó Párt főbizottsági tagja
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

