Az újvidéki vasútállomáson történt tragédia 11-ik hónapfordulóján, október elsején a blokádban lévő egyetemi hallgatók arra kérik a polgárokat, csatlakozzanak hozzájuk egy békés, csendes megemlékezésre.

A séta Belgrádban, és a többi városban is 17 óra 30 perckor kezdődik. A fővárosban a Belgrád központi, Prokop vasútállomástól az Újbelgrádban lévő vasútállomásig tart a menet.

Szabadkán a dzsáminál lesz a gyülekező a Halasi úton, innen a vasútállomás épületéig sétálnak majd az emlékezők.

Az egyetemisták arra kérik a polgárokat, ezúttal a zajkeltő eszközeiket, sípjaikat hagyják otthon, az emlékezés és séta csendben zajlik majd.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!