Aleksandar Vučić államfő megint vasutat ad át úgy, hogy a munkálatokat nem fejezték be, ezért azt kérik az illetékesektől, hogy az Újvidék–Szabadka vasútvonalat ne nyissák meg a közlekedés előtt – olvasható a vajdasági felsőoktatási intézmények alkalmazottaiból álló Akadémiai plénum közleményében.

„Abbéli igyekezetében, hogy javítson a megítélésén és utána kiírja a választásokat, Vučić ismét vasutat nyit meg, miközben még nem fejezték be a munkálatokat. A vasútállomás állapota az újvidéki vasútállomáséra emlékeztet közvetlenül az előtető leomlása előtt, ami miatt 16 személy életét vesztette” – írják.

A közlemény szerint a felújított szabadkai vasútállomás az idén júliusban nagyon nem biztonságos, azaz egyes minősítést kapott, és hasonló értékelést kapott a kiszácsi, a topolyai, a namovićevói és a nagyfényi állomás is.

„Még senki nem felelt 16 ember haláláért Újvidéken, senkit nem ítéltek el a vasútállomás-felújítások során tapasztalt korrupció miatt, és a hatalom megint kockára teszi a szerbiai polgárok életét annak az embernek a kampánya miatt, aki mindenáron hatalmon akar maradni”– olvasható a közleményben.

Az Akadémiai plénum arra szólította fel a hatalmat, hogy ne adja át a forgalomnak az Újvidék–Szabadka vasutat addig, amíg ennek a szakasznak az állomásai nem lesznek teljesen biztonságosak, mert az emberéletek fontosabbak kell legyenek a politikai kampányoknál.

Vučić Szabadkán: Mind történelmet írtok, mert a ti életetekben nyílhatott meg a gyorsvasút

Ünnepélyes átadás Szabadkán (Fotó: Tómó Margaréta)

–––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!