Az újvidéki egyetemek blokáddal tiltakozó hallgatói bejelentették, hogy csatlakoznak a mezőgazdasági termelők október 13-án és 14-én szervezett tiltakozó akciójához.

Mint ismert, a gazdák kétnapos tiltakozást hirdettek meg, mivel követeléseik továbbra sem teljesültek.

A korábbi közlemény szerint a tiltakozás mindkét napon 9 és 17 óra között zajlik majd, közlekedési blokád nélkül.

Egyelőre nem közöltek részletesebb információkat arról, hol és milyen formában tartják meg a megmozdulást.

Kétnapos tiltakozást tartanak az elégedetlen gazdák

A diákok ugyanakkor emlékeztettek a gazdák teljesítetlen követeléseire: a mezőgazdasági termelők felé fennálló valamennyi tartozás kifizetésére, a 300 eurós hektáronkénti egyszeri támogatás folyósítására minden tavaszi vetésű növény és gyümölcs után az aszály és a fagy okozta károk miatt, valamint a piac megtisztítására a monopóliumoktól és a kartellek befolyásától.

Követeléseik között szerepel továbbá, hogy 2026. január 1-jétől a mezőgazdasági célú üzemanyag jövedéki adó nélkül legyen megvásárolható a benzinkutakon, a meglévő agrárhitelek befagyasztása, valamint az évi 1 százalékos kamattal nyújtott támogatási hitelek bevezetése.

A gazdák ezenkívül a fiktív gazdaságok problémájának megoldását is sürgetik.

A tiltakozásra a Dolovai Gazdák, a Bánáti Gazdaszövetség, az Aradáci Mezőgazdasági Termelők Egyesülete, az Újfalusi Parasztok, a Szenttamási Gazdák Községi Egyesülete, a Szerbiai Gazdák Megmaradásáért Kezdeményezés, valamint Ópáva és Banatska Crnica mezőgazdasági szervezetei hívták meg a termelőket.

Illusztráció (Vesna Lalić/Nova)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!