Miután a helyiek bejelentést tettek arról, hogy egy egykori homokbánya területére ismeretlen eredetű építési törmeléket szállítanak, amelyről azt gyanítják, hogy mérgező lehet, a szabadkai felügyelőség közölte: Tavankúton nem történik veszélyes hulladék elhelyezése.
A Szabad Magyar Szó érdeklődésére adott válaszuk szerint a környezetvédelmi felügyelők október 7-én és 8-án tartottak ellenőrzést a helyszínen, és átvizsgálták a vonatkozó dokumentációt. A vizsgálat során megállapították, hogy a szabadkai Slavica gyár épületének bontását a Lidl Srbija KD nevű cég végezte, amely rendelkezik az építési és bontási hulladék kezelésére vonatkozó tervvel, valamint a szükséges engedélyekkel és hatósági jóváhagyásokkal.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy 500 kilogrammnyi szalonit hullámlemez minősül veszélyes hulladéknak, azonban az anyagot a bontás helyszínén tárolják, és azt egy engedéllyel rendelkező kezelőhöz szállítják majd el – áll a felügyelőség tájékoztatásában.
A volt Slavica gyár bontását a szabadkai DD-ES Company végezte, amely üzleti-technikai megállapodást kötött a Sonora Subotica vállalattal egy betonaprító bérléséről és a zúzott anyag elszállításáról.
A dokumentumok szerint mintegy 27 tonna zúzott betont szállítottak el Alsótavankútra, amelyet a Sonora tulajdonában lévő homokbánya területét megközelítő útvonalak feltöltésére kívánnak felhasználni.
A cég rendelkezik a geológiai kutatáshoz és homokkitermeléshez szükséges engedéllyel, egy rekultivációs tervvel ellátott bányászati projekttel (amelyben halastó létesítése is szerepel), valamint egy 2024-ben készült talajvízvizsgálati jelentéssel, amely szerint a mért értékek a határértékeken belül vannak. A következő vizsgálatot 2025-ben tervezik elvégezni.
A tavankúti telek tulajdonosa, Zlatko Lazarević, Nikola Tumbas újságírónak nyilatkozva hangsúlyozta: minden engedélyük megvan, és teljesen jogszerűen járnak el. Elmondása szerint a leendő Lidl-telephelyről a zúzott betont, a törmeléket és az egész téglákat szállították a telekre, hogy utakat építsenek a munkagépek számára.
Lazarević visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint hulladéklerakót kívánna létesíteni a Szabadka melletti faluban. A munkálatok részleteit egy negyedórás videóban is bemutatja:
A tavankúti lakosok szerint mérgező lehet a szállított törmelék
A tavankúti lakosok október 5-én lakossági fórumot szerveztek, mivel attól tartanak, hogy az oda szállított építési törmelék azbesztet tartalmazhat, amely komoly egészségügyi kockázatot jelenthet – emlékeztet a Magločistač portál.
Dubravko Bilinović, a falu egyik lakója szerint a törmeléket arra a területre hordják, ahol 2022 óta homokot bányásznak a Szabadka–Újvidék vasútvonal építéséhez.
„Amikor kimentünk a bánya területére, azt láttuk, hogy már nagyjából 30 teherautónyi anyagot leraktak” – nyilatkozta akkor Bilinović. Hozzátette: az anyagot olyan helyszínen rakják le, ahol a talajvíz jelenléte is egyértelműen megfigyelhető.
A helyiek felszólították az illetékes hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet, és akadályozzák meg az újabb hulladékszállítást.
Ugyanezen ügyben október 8-án a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV) képviselői is felszólaltak, és felkérték az illetékes szolgálatokat, hogy vizsgálják ki a Tavankútra szállított anyag eredetét és összetételét – ez végül meg is történt.
Két párt is számon kéri a városvezetést a tavankúti környezetszennyezés miatt
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

