Amint arról már írtunk, Kosztolányi Dezső Színház október 15-re tervezett Georg Büchner: Lenz című előadása betegség miatt elmarad.

A nézőknek azonban mégis lesz lehetőségük október során megtekinteni a darabot, ugyanis azt szerepcserével és egy rendkívüli időpontban műsorra tűzte a KDSZ.

Az előadás időpontja: október 18-a szombat, 16 óra.

A belépés DÍJTALAN, de foglaláshoz kötött.

Jegyfoglalás: a 065/54-33-203-as telefonszámon, vagy a jegy@kosztolanyi.org emailcímen.

További műsorváltozás: október 14-én (kedden) 19:30-tól a Péterfy-Novák Éva: Egyasszony című monodrámát tekintheti meg a közönség, Szabó Regina előadásában, Lőrinc Tímea rendezésében.

Fotó: KDSZ/Molnár Edvárd


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!