Szerbia bányászati és energetikai minisztere, Dubravka Đedović Handanović közölte, hogy folytatódnak a szerb és az orosz fél tárgyalásai a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok által bevezetett szankciókról, a többségi orosz részesedés miatt, de anélkül, hogy a hétfői találkozó részleteit pontosította volna.

Aleksandar Vučić szerb elnök a Gazpromnyeft Igazgatótanácsának elnökével, Alekszandr Gyukovval és Pavel Szorokin orosz energiaminiszter-helyettessel tartott találkozója után azt mondta, hogy semmilyen hiány nem lesz sem kőolajból, sem kőolajszármazékokból.

Đedović Handanović a Szerb Rádió-Televíziónak elmondta, hogy részt vett a találkozón, és hogy a Vučić elnök által vezetett megbeszélés „nagyon őszinte, nyitott és konstruktív” volt.

„Folytatjuk a tárgyalásokat, arra törekszünk, hogy konkrét megoldásra jussunk… nem tudok most a részletekről beszélni” – mondta.

Hozzátette, hogy a tárgyalások „abszolút folytatódnak”, és ebben a tekintetben biztos abban, hogy meg fogják találni a megoldást. „Ma jelentős előrelépést értünk el, elégedettek vagyunk, és tovább haladunk (…)” – közölte hétfőn a tárcavezető.

Elmondta azt is, hogy az orosz partnereknek jelezték: Szerbia nem kívánja elvenni (azaz államosítani) a tulajdonukat, és fontos, hogy az orosz fél megértse Szerbia álláspontját, amely szerint a hatalom nem engedi, hogy az ország energiaellátása veszélybe kerüljön, és hogy a polgárok szenvedjenek.

Dubravka Đedović Handanović (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!