A Mezőgazdasági Kar blokáddal tiltakozó hallgatói az X közösségi platformon arról számoltak be, hogy egyik diáktársukat rendőri kínzásnak vetették alá.
Elmondásuk szerint a Belügyminisztérium emberei a munkahelyéről vitték el a fiatal nőt a rendőrségre, akarata ellenére. Ott a pincébe kísérték, ahol két egyenruhás és egy civil személy kezdett vele „tájékoztató beszélgetést” – írták a diákok.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Kolléganőnk elé egy ismeretlen tartalmú papírt tettek, és fenyegették, hogy írja alá. Amikor ezt megtagadta, testi és lelki kínzásnak vetették alá. Az egyik rendőr teljes erőből az asztalhoz vágta a fejét, aminek következtében felszakadt a szemöldöke. Ezután egy pisztollyal ütötték meg a csípőjénél. Egyik kezét a radiátorhoz bilincselték, a másik szabadon maradt, hogy aláírhassa a papírt – amit ő ismét visszautasított” – áll a hallgatók bejegyzésében.
A diákok szerint a lánynak nem engedték meg, hogy telefonáljon, ügyvédet hívjon vagy kapcsolatba lépjen a családjával.
‼️‼️‼️‼️‼️‼️
ХИТНО САОПШТЕЊЕ
Наша колегиница је у раним јутарњим часовима од стране припадника МУП-а одведена са свог радног места у полицијску станицу, против свoje воље.
У полицијској станици је спроведена у подрумске просторије где је започет „информативни разговор” са два… pic.twitter.com/XAhoitLIHG— Poljoprivredni blokada (@agrifblokira) October 14, 2025
„A bántalmazás akkor is folytatódott, amíg a radiátorhoz volt bilincselve. Egy idő után elengedték” – írták.
Néhány nappal később, a munkahelye előtt a diáklány egy levágott Barbie-fejet talált, amelyet piros festékkel kentek be.
„Saját, valamint családja és szerettei biztonsága érdekében nem mert nyilvánosan megszólalni. Az első támadás után azonban újabb incidens történt: este, az utcán támadták meg. Fejére fekete zsákot húztak, majd erőszakkal betuszkolták egy ismeretlen autóba. Az ismeretlen elkövetők ütlegelték, pofozták, letépték a ruháját, és illetlenül tapogatták. A blokádokkal és tiltakozásokkal kapcsolatos információkat követeltek tőle, megfenyegették őt és a társait, és azt mondták, hogy azok is ugyanígy fognak járni” – írták a hallgatók.
A diákok azonnali reagálást követelnek minden illetékes személytől és intézménytől, választ arra, kik követték el ezeket a cselekményeket, és hogy az elkövetők feleljenek tetteikért.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

