A Demokrata Párt (DS) nyílt levelet intézett Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben hangsúlyozzák: az Európai Uniónak nem szabad hallgatnia a szerb állam által a saját polgárai ellen alkalmazott erőszakról.
„Éppen az Ön látogatása előtt rázta meg a szerb közvéleményt az elnyomás legújabb, borzalmas esete. Egy diáklány, aki aktívan részt vesz egy békés tiltakozó mozgalomban, kedden reggel tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy munkahelyéről elhurcolták, a rendőrség pincéjébe bezárták, fizikailag bántalmazták, ütötték és megverték, miközben ismeretlen személyek fenyegették, és arra próbálták kényszeríteni, hogy aláírjon egy ismeretlen tartalmú dokumentumot” – olvasható a levélben.
A mezőgazdasági kar hallgatói szerint brutálisan bántalmaztak egy diáklányt a rendőrségen
A DS arra emlékezteti von der Leyent, hogy olyan időszakban látogat Szerbiába, amikor az ország polgárai „rendszerszintű elnyomásnak, erőszaknak és azoknak az intézményeknek a visszaéléseinek vannak kitéve, amelyeknek éppen őket kellene megvédeniük.”
Nemzetközi médiakoalíció: Von der Leyen követelje Vučićtól az újságírók védelmét
„Az Ön reakciójától függ, hogy Szerbia polgárai megőrzik-e bizalmukat abban, hogy az Európai Unió valóban mellettük áll – a szabadság, az igazság és a közösen védelmezett demokratikus értékek oldalán” – zárja levelét a Demokrata Párt.
Von der Leyen a Nyugat-Balkánra látogat – Vučićtyal és Macuttal is találkozik
Ursula von der Leyen (Fotó: Beta/AP Photo/Geert Vanden Wijngaert)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

