A belügyminisztérium közlése szerint a szávaszentdemeteri rendőrkapitányság munkatársai az alapfokú ügyészséggel együttműködve őrizetbe vették D. K. hetvenéves buszsofőrt, a Sirmium Bus nevű fuvarozó vállalat alkalmazottját, akit a közlekedés biztonsága elleni súlyos bűncselekménnyel gyanúsítanak.
A tárca közleménye szerint a sofőr a Járek és Szávaszentdemeter közötti útszakaszon olyan közlekedési balesetet okozott, amelyben három ember életét vesztette.
A gyanúsítottat 48 órára őrizetbe vették, ezt követően vádemelési javaslattal az illetékes ügyészség elé állítják.
A belügyminisztérium azt is közölte, hogy az elmúlt két évben három alkalommal tartottak ellenőrzést a Sirmium Bus vállalatnál, és több mint hatvan szabálytalanságot állapítottak meg. Ezeket helyszíni bírságokkal, illetve szabálysértési eljárások kezdeményezésével szankcionálták az illetékes bíróságon.
A minisztérium felhívta minden közlekedésben részt vevő személy, de különösen a munkásokat szállító fuvarozók és a csoportos személyszállítás szervezőinek figyelmét, hogy szigorúan tartsák be a közlekedésbiztonsági előírásokat — beleértve a járművek műszaki állapotát, a sebességkorlátozások betartását, valamint a hivatásos gépjárművezetők pihenőidejének tiszteletben tartását.
A belügyminisztérium az illetékes intézményekkel együttműködve átfogó vizsgálatot indított, hogy feltárja a balesethez vezető minden körülményt.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

