A Vajdasági Magyar Plénum levelet kapott Heidenheimból, Varga Zoltán építészmérnöktől, aki óbecsei származású. Varga Zoltán a következőket írja:
A szerbiai történéseket tiszta fejjel, józanul követő délvidéki magyar ember megdöbbenéssel, pironkodva, szégyenkezve nézi azt a haláltáncot, amit Pásztor Bálint jár hónapok óta. A tüntetéseket mindvégig kritizálta, elejétől fogva felsorakozott a haladók által vezetett többség mellett. Az azonban, amit az elmúlt hónapokban művel, már azt mutatja, átlépte a Rubicont. Ami azért veszélyes, mert ennek a következményei már nem csak az ő politikai karrierjére lesznek hatással, de a Trianon óta méltatlanul sokat szenvedett Délvidék nemzetrészre is.
Mára Pásztor Bálintnak semmiféle saját gondolata nem maradt. A VMSZ teljes mértékben elveszítette a megmaradt önállóságát és arculatát. Az Elnök úr a Szabadkai Magyar Rádióban adott heti interjúiban és más megnyilvánulásaiban is szó szerint visszamondja Vučić és környezete mondatait.
Talán azzal ment el a legtovább ezen a tévúton, amikor a tiltakozó diákokat a harmincas évek barnaingeseihez hasonlította. Pedig a diákok nem bántottak senkit, annyit tettek, hogy egy haladó politikus utcájában tiltakoztak.
Érdekes módon Pásztor Bálintot Vukovár lerombolása, koalíciós partnere, Šešelj szabadcsapatainak gyilkolásai, másik koalíciós partnere, Vučić kijelentése, miszerint minden szerb áldozatért 100 muzulmánt fognak legyilkolni, nem emlékezteti a nácizmusra. Mint ahogy a srebrenicai több ezer áldozat, Szarajevó és Vukovár lerombolása és ágyúzása sem. És a hűtőkocsiban összegyömöszölt és a folyóba süllyesztett albán holttestek sem. Meg Ivan Stambolić meggyilkolása sem. Pedig ezek az ő mai elvtársai előző uralma idején történtek.
A jelek szerint a VMSZ elnöke és kollégái, vagy érdek elvtársai annyira elszakadtak a valóságtól, hogy nem veszik észre a történelmi párhuzamokat. Mégpedig a második világháború végső szakaszával, 1944/45-tel.
Amikor az akkori tragédiáról esik szó, ártatlan magyar emberek halomra lövéséről, kitelepítéséről, meghurcolásáról, a közvélemény és a politikum is hajlamos ezeket a történéseket kontextus nélkül szemlélni. Pedig volt kontextus.
Akárhogy is tagadják sokan, a vérbosszú előzménye volt az újvidéki razzia, amit nemzettársaink, magyarok követtek el. És előzménye volt a visszacsatolás időszaka, amikor nagyon sok magyar vakon követte a Horthy által vezetett Magyarországot. A trianoni igazságtétel jogos volt, de Horthy Hitler szövetségese volt. A magyarok többsége nem állt partizánnak, nem tiltakozott. Persze, voltak kivételek is, de amikor a vérbosszú gépezete beindult, akkor a gaztettekben részt vevő nemzettársaink cselekedeteit nézte az új kommunista hatalom. A jól ismert kollektív bűnösségszemlélet jegyében. Pedig lehet, hogy lett volna idő a háború utolsó időszakában arra, hogy a délvidéki térség magyarjai felismerjék a helyzetet és a győztes oldal mellett tegyék le a voksukat. Nem volt olyan politikai erő, olyan vezető, aki ezt megoldotta volna. Ennek következménye pedig a rengeteg áldozat volt, köztük nagyapám és sok rokonom, és az, hogy a háború után hosszú ideig a magyarok megbélyegezettek voltak.
Ma sok szempontból hasonló a helyzet. Fegyveres harcok nincsenek, gyilkosság sem a szó háborús értelmében történik, hanem a korrupció miatt. Ami a tüntetésekhez is vezetett, de Pásztor Bálint ebben sem lát semmiféle problémát. Miközben az ország szerb népe forrong és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy változások fognak történni – pontosan, ahogy ez 1944-ben is világos volt – a magyarok ismét a szakadék felé sodródnak. Most nincs Hitler, Horthy, van helyette Vučić, Orbán, Dačić…
Egy nagyon fontos kivétellel: van egy jelentős támogatást élvező politikai erő, amelytől elvárható lenne a felelős magatartás. Ami azonban elmarad. Ahogy egyre világosabb lesz, hogy előbb utóbb ez a hatalom menni fog, Pásztor Bálint a legmasszívabb lánccal kötözi oda saját, pártja és nemzete sorsát egy autoriter, erőszakos, sötét múltú vezetőhöz és annak politikai sorsához. Akinek az emberáldozat se lesz drága a hatalma megőrzése érdekében.
Objektíven nézve két végkimenetelre lehet számítani: a hatalom erőszakos úton leveri a tiltakozást és egy belarusz-orosz típusú diktatúrát vezet be és ennek lesz megbízható része a VMSZ és a magyarság. Szép kilátás. A másik lehetőség, hogy bukik a rendszer és teljesen új kormánytöbbség alakul, amiből Pásztor Bálint kizárja pártját és a magyarságot is. Kis reményt jelent, hogy vannak olyan kezdeményezések, mint a Vajdasági Magyar Plénum, amelyek jelzik, hogy a magyarok nem állnak egyöntetűen ez az önkárosító politika mögött.
Összességében azonban, ha Pásztor Bálint tovább száguld ezen a lejtőn, azt fogja elérni, hogy a magyarokban ismét nem fog senki megbízni, mert a VMSZ-en keresztül a jelenlegi rezsim oszlopos tagjai voltak. Teret és befolyást veszítünk és a lassú lemorzsolódás és megszűnés vár ránk.
A VMSZ teljhatalommal rendelkezik a vajdasági magyar politikai színtéren. Éppen ezért Pásztor Bálint kizárólagos történelmi, nemzeti és erkölcsi felelőssége, hogy megismétlődik-e 1944. Ha igen, azt a közösség már nem fogja túlélni.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
