Boris Tadić korábbi köztársasági elnök kijelentette, hogy „a Ćacilend nem csupán Vučić tehetetlenségének a megnyilvánulása, hanem egyben Szerbia megszégyenítése is”. Szerinte „az Elnöki Hivatal előtt felállított cirkuszsátrak teljes mértékben leleplezték a jelenlegi hatalom természetét”, és emlékeztetett arra, hogy „már 13 éve nézünk cirkuszi előadásokat, most pedig ez teljes valójában testet is öltött Ćacilendben”.

A politikus különösen botrányosnak nevezte, hogy amikor a hatalom azt állítja, hogy „a Ćacilendben tartózkodó, fizetett emberek életét veszély fenyegeti”, ahelyett hogy eltávolítanák őket, inkább azzal dicsekszenek, hogy ez „a szabadság övezete.

„Ezzel a viselkedéssel a hatalom nemcsak cirkuszi jellegét mutatja meg, hanem óriási gyávaságát is: a köztársasági elnök azzal dicsekszik, hogy ezek a fizetett szerencsétlenek érte kockáztatják az életüket” – mondta Tadić, a Szerbiai Szociáldemokrata Párt (SDS) elnöke a Danasnak adott interjúban.

Emlékeztetett, hogy Aleksandar Vučićot évek óta hívja nyilvános televíziós vitára.

„Ennek óriási jelentősége lenne, hiszen ez a rezsim hazugságokra építette fel a hatalmát a mi kormányzásunkkal szemben. Ha valakit 13 éven át minden baj forrásaként állítanak be, és nyilvánvaló valótlanságokat terjesztenek róla, akkor kötelesség bemutatni a másik oldalt is. Nem nekem tartozik ezzel a vitával, hanem a közvéleménynek, amely felé nap mint nap egyoldalú vádaskodásokat fogalmaz meg velem és az általam vezetett korábbi kormánnyal szemben.”

Hozzátette: a vitában nem pártelnökként, hanem Szerbia korábbi elnökeként venne részt.

Tadić szerint teljesen érthetetlen gyávaság, hogy Vučić elutasítja a vitát „miközben 13 éve mindenért a korábbi hatalmat hibáztatja”.

Tart tőle, mert tudja: egy óra alatt minden hazugság összedőlne, mint egy kártyavár. Márpedig ez a kártyavár a jelenlegi rendszer egyik fő tartóoszlopa.” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, milyen tanácsot adna volt köztársasági elnökként a tiltakozó egyetemistáknak, Tadić azt mondta, nem szeret tanácsokat osztogatni – különösen nem a médián keresztül –, de „győzelmeivel és kudarcaival szerzett tapasztalataival rendelkezésükre áll”.

„Az SDS nyilvánosan jelezte, hogy mellettük állunk, és teljes támogatást adunk nekik.” – tette hozzá.

Boris Tadić (N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!