A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) körüli agónia még nem ért véget, és úgy tűnik, hasonló a helyzet a gázmegállapodás esetében is, írja az N1 portál. Az újdonság – amelyet az orosz fél egyelőre nem erősített meg –, hogy állítólag megállapodás született Szerbia orosz gázellátásáról a jövő év március 31-ig. Az elnök azt üzente, hogy az állampolgárok nyugodtan alhatnak. Goran Radosavljević, a Közgazdasági, Pénzügyi és Közigazgatási Kar professzora azonban arra figyelmeztet, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, és a hatalomnak sürgősen megoldást kell találnia a NIS ügyére, mert ellenkező esetben a vállalat súlyos veszteségeket szenved el.

„Ez a történet egyfajta agóniába vezet minket. A jó hír – ha igaz –, hogy március végéig lesz gázunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden problémánk megoldódott. Évtizedek óta rendkívül átláthatatlan módon történik a gázbeszerzés, miközben a tisztségviselők azt ígérik, hogy majd ‘megoldják a problémát’, amikor az felmerül. Szerbia három évvel ezelőtt nem tudott hosszú távú, stabil megállapodást kötni, mint ahogy azt Magyarország megtette, mert arra számítottunk, hogy a feltételek jobbak lesznek. Most viszont egyre rosszabbak” – magyarázta Radosavljević.

Arra is figyelmeztetett, hogy a három hónap nagyon gyorsan eltelik, és szerinte ez a háromhónapos szerződésdarabolás valójában az orosz fél demonstrációja: figyelik, mi történik a NIS-szel, és ez a két dolog összefügg egymással.

Szerbia számára a legkevésbé fájdalmas megoldás az lenne, ha az oroszok hajlandóak lennének eladni részesedésüket a NIS-ben – akár nekünk, akár egy harmadik félnek – mondta. Ez azonban nem megy könnyen, mivel az új tulajdonost és a szerződést az amerikai félnek is jóvá kell hagynia, ha valóban eltökélt céljuk az orosz befolyás csökkentése ebben a térségben. Az oroszok viszont biztosan ragaszkodnának ahhoz, hogy a vevő „baráti fél” legyen.

„A hatalom már 13 éve úgy oldja meg a problémákat, hogy a szőnyeg alá söpri őket, és arra vár, hogy maguktól megoldódjanak. Amerika jelenleg azt állítja, hogy célja az orosz érdekek visszaszorítása Európa és a világnak ezen a részén, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a politika nem változik meg, ha megszületik egy békemegállapodás Ukrajnával. Úgy gondolom, mi erre várunk, és addig halogatjuk a döntést” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy amíg korábban 10 vagy 15 évre vásároltunk gázt, most csak három hónapot kaptunk – ez pedig Oroszország egyértelmű üzenete.

A Szabadság és Igazságosság Pártja, valamint a Szerbia Központ párt ma törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben a kényszerigazgatás bevezetéséről és az orosz részvényesek tulajdonosi jogainak felfüggesztéséről a NIS-ben.

Radosavljević szerint hasonló megoldásokra volt már példa Németországban, Romániában és Bulgáriában, de hangsúlyozta: a hatalomnak most olyan megoldást kell találnia, amely hosszú távon a legkevesebbe kerül az országnak. A nacionalizáció vagy az erőszakos átvétel hosszú távon nagyon sokba kerülhet – véli.

„Ez üzenet más vállalatoknak is, elsősorban a kínaiaknak: ‘ha holnap Európa és Amerika gazdasági konfliktusba kerül veletek, ti lesztek a következő célpont’” – fogalmazott.

A halogatás ugyanakkor komoly árat jelent, mert a vállalat elveszíti a piacát, a profitját, lemarad a versenytársakkal szemben. Egy olyan cég, amely eddig vezető volt ebben a térségben, néhány hónap alatt olyanná válhat, amelyet senki sem akar majd megvenni, mert elveszítette a piacát. „Az idő nem nekünk dolgozik, és minél előbb döntést kell hoznunk – attól tartok azonban, hogy ami megoldás még maradt, az rendkívül nehéz” – zárta gondolatait.

Lesz-e orosz gázunk március 31-e után is?  (Fotó: WebP)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!