Kedves János!
Engedd meg, hogy ebben a levélben is tegezzelek, ahogyan valamikor, több mint harminc évvel ezelőtt is tettem! Csak azért, mert akkoriban az anyaországi neves előadóművészek közül rajtad kívül csak Dinnyés József, Hevesi Tamás, Kalapács József, Waszlavik Velorex… Petőfi László „vette a bátorságot és fáradságot”, hogy teljes mellszélességgel kiálljanak Oromhegyes, egy Isten háta mögötti – na meg határon túli – falu női által kezdeményezett háborúellenes megmozdulás, illetve az ott összegyűlt több mint 200, a hatalom által »vágóhídra szánt« hadköteles érdekében. Érdekes, minket nem – de titeket sem – zavart, hogy ki milyen nemzetiségű, vallású, világnézetű, milyen zenei eszközökkel és stílusban fejti ki gondolatait művészien a világról, de főleg rólunk és tetteinkről, na meg az sem, milyen politikai beállítottságú. Ráadásul – mivel figyelemmel kísértem mindnyájatok pályafutását – azt is le merem írni, az elmúlt évtizedek alatt megőriztétek akkor vállalt értékeiteket, vagy mondjam egy kicsit nagyzolóan: önazonosságotokat.
Nem véletlenül írtam le ezeket a gondolatokat, mert a csak „életművész” politikusokra pont ez nem volt jellemző! Most egyedül azokról írok néhány szót (lehet, ezt sem érdemlik meg), akik akkoriban ifjúkommunistából – valószínűen volt varázspálcájuk – egyik napról a másikra liberálissá váltak (kivéve azt, aki kitartott a KISZ és az MSZMP mellett, de a következő metamorfózis-sorozat közben már ő sem állt ki a sorból), azt követően először nemzetinek, nem sokkal később népnemzetinek, utána illiberálisnak, majd a végén patriótának vallották/vallják magukat. Még csak annyit: Kár, hogy Franz Kafka nem a XX. század végén és nem Magyarországon élt. Mert akkor a legjobb művét igencsak túlszárnyalhatta volna.
A végén csak annyit, köszönöm (leírhattam volna a ma még élő akkori több száz ember nevében is, habár nem hatalmaztak fel rá), hogy voltál és vagy nekünk. Ami biztos, nekünk a sárga rózsa örökké az marad, ezt elmondjuk gyermekeinknek és unokáinknak, de nem csak Földvár felé félúton, hiszen nem ígérhetjük, hogy betartjuk az intelmet: ne szólj szám. Mert erre köteleznek bennünket a filléres emlékeim/ink is!
A legvégén még elvárom – talán ezzel szóval is túllövök a célon, mert milyen követelésem lehet veled kapcsolatban –, hogy a „búcsúkoncertet” követően újabb dalokkal „kényeztess el” bennünket, mert hiszem sokan igényt tartunk a megszólalásodra!
Baráti üdvözlettel,
Laci a Zitzer Club környékéről
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
