A tejipar helyzetét és az európai és globális tejpiacon tapasztalható zavarok következményei miatti aktuális kihívásokat, valamint a szerbiai piacra nézve azok hatását elemezték azon az egyeztetésen, melyen részt vettek kormány és a tejtermelő gazdák és szarvasmarha-tenyésztők egyesületeinek képviselői, adta hírül a Vajdasági RTV.

A megbeszélésen egyetértés született abban, hogy az Európában és a régióban várható tejár-csökkenés körülményei között az ellátási lánc valamennyi szereplőjének – az elsődleges termelőktől a kereskedelemig – együttműködésével törekedni kell a tejtermékek árának mérséklésére a fogyasztás növelése érdekében, ugyanakkor a hazai termelés és az átvételi árak veszélyeztetése nélkül.

Đuro Macut miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az állam nem engedi meg, hogy az európai piacról induló válság átterjedjen Szerbiára. „Nem fogjuk megengedni a hazai termelés veszélyeztetését. Szerbia meg fogja védeni állattenyésztőit és tejiparát, a piac stabilitásának megőrzésében pedig a párbeszéd minden szereplővel kulcsfontosságú eszköz marad” – üzente a kormányfő.

Az egyeztetésen a gazdák több konkrét követelést fogalmaztak meg. Rámutattak a tej felvásárlásának biztonsága megőrzésének szükségességére, az átvételi árakra nehezedő nyomás megakadályozására, az import és a tejtermékek csempészetének szigorúbb ellenőrzésére, valamint az állattenyésztési ágazat intézményi támogatásának fontosságára. Külön hangsúlyt kapott az Állategészségügyi Igazgatóság szerepének megerősítése, mint a állategészségügy, az élelmiszer-biztonság és a piaci stabilitás kulcsintézménye.

A gazdákkal folytatott tárgyalásokon elhangzott az is, hogy a következő időszakban erősíteni fogják az állategészségügy intézményi kapacitásait. Kiemelték, hogy az Állategészségügyi Igazgatóság élére olyan igazgatót neveznek ki, aki megfelel a szakmai kritériumoknak, a hatékonyabb működés, a jobb piaci ellenőrzés, valamint a hazai termelők és fogyasztók érdekeinek teljes körű védelme érdekében.

Adriana Mesarović gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a termelőknek, feldolgozóknak és kereskedelmi láncoknak partnerként kell fellépniük, hozzátéve, hogy az állam támogatni fog minden olyan megállapodást, amely a tejfogyasztás növeléséhez és a piac stabilizálásához vezet, azzal, hogy nem engedik, hogy a válság terheit a gazdák viseljék. Bejelentette továbbá, hogy az ünnepek után, a gazdákkal folytatott konzultációkat követően lehetővé válik olyan forrásokhoz való hozzáférés, amelyeket a gazdaságok korszerűsítésére lehet felhasználni.

Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy Szerbia határozottan kiáll mezőgazdasági termelői mellett, és az állam nem fogja megengedni a tisztességtelen versenyt, a dömpingárakat és a hazai állattenyésztés leépülését, s a kormány a mezőgazdasági minisztériummal együttműködve minden szükséges intézkedést megtesz az ágazat stabilitásának és a gazdaságok hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása érdekében.

A megbeszélésen külön figyelmet szenteltek az importellenőrzés és az illegális kereskedelem visszaszorításának kérdésére is. Dragan Vasiljević országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy a rendőrség más állami szervekkel együttműködve megerősíti az ellenőrzéseket a határátkelőkön és az ország belső területein.

„A tejtermékek csempészetét és illegális forgalmazását nem tűrjük el, mivel ezek közvetlenül veszélyeztetik a hazai termelőket és a piaci stabilitást”- mondta.

A megbeszélésen arról is megállapodtak, hogy a kormány és a mezőgazdasági minisztérium folytatja az intenzív párbeszédet a gazdaszervezetekkel, tejfeldolgozókkal és kereskedelmi láncokkal, és amennyiben bebizonyosodik, hogy a piacon a dömpingáras túlzott import súlyos zavarokat okoz, védővámokat (illetve pótdíjakat) vezetnek be az érintett árukra.

A gazdák a tejfelvásárlás biztonságának megőrzését kérik (Fotó: N1)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!