„Ha a Szerbiai Kőolajipari Vállalatról (NIS) van szó, Oroszország a saját érdekeit védi, az Egyesült Államok ugyancsak ezt teszi, csak Szerbia nem áll ki a saját létfontosságú érdekei mellett. A NIS ügye kizárólag a szerbiai polgárok érdekenek ügye” – jelentette ki Dušan Nikezić, a Szabadság és Igazságosság Pártja (Stranka slobode i pravde – SPP) képviselője.
„Ez kellene, hogy elsőbbséget élvezzen. A hatalom az elmúlt 13 hónapban nem foglalkozott a NIS ügyeivel, nem volt terve a céggel kapcsolatban, ahogyan most sincsen. Aleksandar Vučić arról beszélt, hogy egyhetes határidővel kell döntést hozni – ennek már 40 napja. Beszéltek valamilyen »speciális intézkedésekről«, amelyeket majd a jegybankelnök foganatosít, szó volt az energiaügyi miniszter lemondásáról – azonban semmi sem történt” – mutatott rá az ellenzéki politikus.
Nikezić elmondta a véleményét arról a lehetőségről is, hogy a magyarországi MOL megvegye a NIS orosz kézben lévő tulajdonrészét.
„Ez megoldás lehetne, azonban ez a megoldás a magyar érdekeket helyezné előtérbe, nem Szerbia alapvető érdekeit. Ugyanis a MOL bezárná a szerbiai kőolajfinomítókat. Már hallottuk, hogy Vučić bejelentette: nemcsak kőolajvezetéket építenek a magyar finomítótól Szerbiáig, hanem olyan vezetéket is, amelyen a kész terméket is lehet szállítani. Ebben az esetben a MOL-nak nem lenne szüksége a szerb finomítókra, bezárná azokat, ahogyan megtette Horvátországban is, annak pedig felmérhetetlen következményei lennének”.
Nikezić emlékeztetett, hogy a NIS-hez kapcsolódik a Petrohemija vállalat, annak révén pedig a vegyipar jó része is. „Ez munkahelyek ezreit jelenti” – tette hozzá.
„Két éve azt hallgattuk, hogy Magyarország tárgyalt a Szerbiai Villanygazdaság privatizálásáról 11 vízerőmű áttelepítése révén, majd arról szóltak a mesék, hogy mi fogjuk pénzelni a magyarországi atomerőmű építését, majd az került szóba, hogy Szerbia majd Magyarországon tárolja gázkapacitásait. Most a NIS kapcsán hallgatunk történeteket. Gyakorlatilag az egész energetikai rendszerünket Magyarországhoz akarják kötni, ami nem a megfelelő lépés, ha Szerbia érdekeit tarjuk szem előtt. Diverzifikálni kell az energiaforrásokat, meg elérni, hogy minél nagyobb mértékben támaszkodjunk a saját forrásainkra” – emelte ki Nikezić, kiemelve: Szerbiának a NIS esetében élni kellene az elővásárlási jogával.

