Mićunović, Koštunica, Đinđić. Vagy Zoran, Vojo… Mićunovićnak tudomásom szerint nincs beceneve. Hívtuk mi Mićkónak a szerkesztőségben, de szerintem a szemébe ezt így senki sem mondta. Túlságosan nagy volt a tekintélye ahhoz, hogy ezt bárki is megtegye. Magáról azt mondja: „végzettségét tekintve filozófus, az élet hozta, hogy politikus lett”.
Azért írtam le ennek a három embernek a nevét, mert ők voltak a „legludasabbak” abban, hogy megújult a Demokrata Párt. Meg még tíz ember is dolgozott rajta, tehát összesen tizenhárman voltak. A babonásak meg szívják fogukat. Szerencsétlen szám, és ebben az esetben igazat kell nekik adni, mert tudomásom szerint egyetlen párt sem szakadt annyiszor és annyifelé, mint a demokraták. A demokratákból, liberálisokból lettek a legnagyobb nacionalista populista politikusok. Vagy azokat játszó emberek, akiket a mostani uralkodók között látunk, miniszteri és egyéb nagy kényelmet és hatalmat biztosító székekben. A radikálisokat persze nem számítjuk, ők csak a csaholó kopók.
Kivételezettek
Visszatérve a demokratákból lett akárkikre, had ne említsek mást, csak Goran Vesićet, aki 1994-től 1997-ig Zoran Đinđićnek, a Demokrata Párt akkori elnökének kabinetfőnöke volt. A napokban helyezték szabadlábra. Már az előzetes vizsgálati eljárás során, amely szokatlanul hosszú, 22 napos volt, hiába várta bárki is, hogy ebben az országban letartóztatnak egy aktuális politikust, különösen Vesićet, aki sokkal dörzsöltebb annál, hogy ne halmozott volna fel titokban olyan bizonyítékokat, amelyek, hát a felette levőket (nem sok van belőlük, ha jobban meggondoljuk, mondjuk kettő, V betűvel kezdődik a vezetéknevük és učićtyel végződik) ne hozza olyan helyzetbe, amely bűnvádi eljárásba torkollana.
Huszonkét nap után kihallgatták az ügyészségen, majd le is tartóztatták. Utána következett a magánkórházban való ápolási szakasz, majd a házi őrizet, hogy végül minden vád alól felszabadítsák. Még Jelena Tananaskovićnak, a Szerbiai Vasutak megbízott igazgatójának terhelő tanúvallomása sem volt elegendő, mely szerint Vesić személyesen vezette az újvidéki vasútállomás felújítási munkálatait, merthogy ezt beszélte meg az államfővel. Felmentették a vádak alól Tanaskovićot meg Anita Dimoskit, Vesić segédjét is, amivel gyakorlatilag lezárult az előtető leszakadásának az ügye. Meg a 16 halotté. Gondolom, már nem az újságíró dolga a találgatás, hogy valami mérnököt vagy egy kőművest tesznek majd felelőssé. Vagy az esőt, amely rozsdamarttá tette a tartópilléreket. Esetleg a Szent Pétert, aki esőt küldött az állomás fölé.
Unió vagy nem Unió?
Azért kezdtem ezt az írást a Demokrata Párt három kiemelkedő emberével, mert ez a párt, ezen a néven még működik. Nehezen, zakatolva ugyan, de még megvan. Egy tucatnyi párt mellet, amely mind szakadással, vagy szándékos szakítással jött létre belőle. Nos, ez a Demokrata Párt legújabb elnöke, aki már nem is annyira új, azt találta mondani, mondogatni, hogy az egyetemisták listájának a támogatása, amely lista vagy még nincs meg, vagy hatalmas titokban tarják, tehát, hogy ennek az ismeretlen listának a támogatása az egyedüli komoly és felelősségteljes Európa-barát cselekedet. Az összes többi mimikri, magyarul megtévesztő, öncélú alkalmazkodás. Egyébként biológiai jelenség, amikor egy élőlény más élőlényt vagy az élettelen környezetét utánozza, hogy megmeneküljön a ragadozóktól. Kissé zavaros magyarázat arra, miért nem csatlakoztak a demokraták ahhoz a pártszövetséghez, amelyet öt párt hozott létre, azzal a céllal, hogy közösen forduljanak Európa, illetve az Európai Unió felé. Az más kérdés, hogy ez az Unió, még ha nem is tud róla, na meg persze Oroszország és az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy feloszlassa az egységet a huszonhét tagállam között.
Válasz
Mindenesetre az egyetemisták keményül megmagyarázták a demokraták elnökének, hogy nem szorulnak rá a segítségre. Elmagyarázták, hogy az egyetemi mozgalmat nem lehet egységes európainak tartani.
„Az egyetemisták mozgalmában olyan emberek is vannak, akik nem helyeslik az európai utat. Különböznek az ideológiáink és az álláspontjaink. Az, ami egyben tart bennünket, az a nép ereje. Mi is ebből merítjük erőnket. A nép erejével akarjuk rákényszeríteni az intézményekre, hogy végezzék munkájukat. Összhangban az alkotmánnyal meg a törvényekkel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az itteni pillanatnyi válságért éppen az Európai Unió a felelős, azzal, hogy több mint egy évtizeden át támogatta szerbiai rezsimet. Mindezt figyelembe véve, minden olyan próbálkozás, melynek célja, hogy az egyetemista mozgalmat közvetlen kapcsolatba hozza az Európai Unióval, csak viszályt vált ki és csökkenti mozgalmunk erejét, amivel következésképpen erősítik Aleksandar Vučić autokrata rendszerét” – szögezik le a jövő akadémistái, a Belgrádi Egyetem Bölcsészeti Karának a zárlat mellett kardoskodó diákjai.
Dönteni tudni kell
Kedves egyetemisták! Ez mind szép és jó. De azért csak dönteni kell, merre is akarunk menni. Mint társadalom, mint ország. Mi azért mégis európaiak vagyunk. Nagyon jó, megsüvegelendő, hogy felismertétek, a nép támogatása nélkül nem lehet politikai változásokat kieszközölni. Nagyon helyes, hogy immár több mint egy éve az intézményrendszer zavartalan működése mellett kardoskodtok. Lenyűgöző, hogy kertelés nélkül kimondjátok, demokráciát akartok, nem autokráciát, amit akár diktatúrának is lehetne mondani, hiszen még nem az, de hétmérföldes léptekkel haladunk felé.
Ha egy emberen múlik, hogy milyen törvényeket hoz a parlament és melyeket helyez hatályon kívül, ha ugyanaz az ember szabja meg, ki képezi a végrehajtó hatalmat, a kormányt, mely félnótás miniszterek hajtják végre akaratát, ha ugyanez az ember dönti el milyen lesz az igazságszolgáltatás, kinek kegyelmez meg, csak azért, mert saját érdeke ezt diktálja, ha ez az ember csak az általa kiválasztott sajtószerveknek nyilatkozik évente több százszor (csak az általa ellenőrzött televíziókban több mint 400-szor adott interjút), többnyire, illetve szinte mindig arról, amiről akart, nos ez már túllépi az autokrata uralkodók hatalmára jellemző viselkedést.
Itt állunk a XXI. század második negyede előtt És még midig kételyeink vannak: Európába tartunk-e, demokráciában akarunk-e élni, mi is az igazi jogállam, mekkora felelősség terheli a hatalmat? Közben fogcsikorgatva vesszük tudomásul, hogy e tekintetben, mindezek tekintetében Montenegró már régen átlépett rajtunk, sőt, Albánia is. Nem is beszélve a valamikori keleti tömb országairól. Az idősebbek még emlékeznek arra, amikor a Vegetát vittünk Magyarországra. Romániában egy farmernadrág árából nyaralt a család, ha a szekusok nem zsuppolták ki. Nekünk meg itt és most dilemmáink vannak, Európa felé vagy Ázsiába? Meddig fogjuk még ámítani önmagunkat? Mikor nő már be egyszer a fejünk lágya? Bár, ahogy az ember elnézi a világot, a nagyokat, akik akaratán múlik a kicsik sorsa, akkor nem sok jóra számíthatunk.
A kalapács nyele
Mićunovićnak, Koštunicának és Đinđićnek ilyen gondjai nem voltak. Tudták, hova akarnak eljutni. Habár az egyik demokrata, a másik nemzeti érzületű, a harmadik liberális volt. Lélekben. És mégis eltolták a kalapács nyelét. Mert a a hiúság a lélek ellensége, legalábbis egyeseknél…
Öreg Dezső
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
