A belgrádi Autokomanda alatti átjáró nem biztonságos, figyelmeztettek a polgárok a közösségi médiában. A mennyezet egy része megrepedt, és a teherhordó pilléreken is károsodások láthatók, amit ma reggel az N1 riportere is megerősített.

A tartóoszlopokon kilátszik a vasbeton szerelvény (armatúra), körülöttük pedig „Veszély” feliratú piros szalagot helyeztek el, amelyről feltételezik, hogy valamelyik illetékes szerv tette ki. Annak ellenére, hogy a felüljáró alatti terület nem biztonságos, ma reggel is sokan haladtak át rajta, mivel a közelben buszmegállók találhatók – jelenti az N1.

Az illetékes városi titkárságok nem válaszoltak az N1 megkeresésére arra vonatkozóan, hogy terveznek-e intézkedéseket a biztonság növelése érdekében, és az sem ismert, hogy a kommunális vagy az építésügyi felügyelet járt-e a helyszínen.

A sérült mennyezet mellett további veszélyt jelentenek a gyalogosokra a több helyen lelógó jégcsapok is, amelyek az elmúlt napokban a lefolyó víz következtében alakultak ki. Emiatt a polgároknak azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint ne közlekedjenek erre, különösen figyelembe véve, hogy a felüljáró az 1950-es és 1960-as években épült, amikor a forgalom meg sem közelítette a mai intenzitást.

A mennyezet egy része megreped, a pillérek is károsodtak (Fotó: N1)