Az intézmények tekintélyének megsemmisítése, a jogállam szétverése és az emberi jogok folyamatos megsértése ellen az egyetlen megoldást a lusztráció jelenti – üzente meg az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyik hallgatója azon az egyetemista tüntetésen, amelyet szombaton tartottak Újvidéken.
A szombati tüntetésen a hallgatók bemutatták az egyetemisták választási programjának egyes alappilléreit, a korrupció elleni küzdelem legfontosabb eszközeit.
„Mit jelent a győzelem?” – ezt a kérdést válaszolták meg az Újvidék főterén összegyűlt hallgatók, akik szerint a győzelem az intézményi szintű korrupció felszámolása lehetne, amit a lusztrációs törvény és a vagyon eredetére vonatkozó törvény szavatolna.
Éppen ezt a két kifejezést (a lusztrációt és a vagyon eredetére vonatkozó törvényt) lehetett a leggyakrabban hallani a szombati megmozduláson, ezért feltételezhető, hogy az egyetemi hallgatók választási listájának első két programpontja bemutatásának voltak tanúi a résztvevők.
A hallgatók afféle választási kampány megkezdését jelentették be korábban, amelynek keretében Vajdaság-szerte rendezvényeket tartanak, melyeken a polgárokkal az őket nyomasztó gondokról terveznek beszélgetni.
A demonstráción felszólaló egyik hallgató emlékeztetett, hogy az egyetemisták több mint egy éve kezdték meg a társadalom gyógyításának folyamatát. „Felállítottuk a diagnózist és most a mi dolgunk meghatározni a gyógykezelést is” – tette hozzá.
Az egyetemista megüzente, hogy a lusztráció (átvilágítás) egy olyan mechanizmus, amely révén megállapítható a politikai aktorok személyes felelőssége, amelynek folyományaként betiltanák közhivatal viselését azoknak a magasrangú tisztségviselőknek, akik felelősek az emberi jogok megsértése és a hivatali helyzettel való visszaélés ügyében.
„Az átvilágítás nem bosszú, hanem az állam védelme a visszaélések megismétlésétől. A lusztráció azt jelenti, hogy akik tisztségüket személyes haszon érdekében, nyomásgyakorlásra, visszaélésekre és a közérdek megsértésére használták, a továbbiakban nem tölthetnének be pozíciót, nem dönthetnek a polgárok további sorsáról” – üzente a felszólaló hallgató, aki szerint a lusztráció olyan elv, amely létezik minden komolyabb demokráciában, amely válságot élt át.
„A lusztráció nem az egyszerű embereket célozza, hanem kizárólag azokat, akik a rezsim csúcsán állnak és akik visszaéltek hatalmukkal és a beléjük vetett bizalommal” – üzente az egyetemista, tudatta az N1.

