Amikor megláttam azt a régi, kissé „megsárgult” fiatalkori fényképet róla – amely csak úgy véletlenszerűen ugrott elém görgetés közben a közösségi oldalon, és amelyet, bármennyit is kerestem most, sajnos nem találtam – rögtön az jutott az eszembe: hát jó vicc! Jó vicc, hogy a Tibor beleszeretett ebbe a sejtelmes mosolyú, törékeny kis szüfrazsettbe, ebbe a „la Parisienne”-be, akinek a habkönnyű virágmintás ruhája alatt csakis egy habkönnyű teremtés lehet? Aki mintha csak most lépett volna le Manet, vagy Toulouse-Lautrec valamelyik festményéről, hogy szétnézzen egy kicsit köztünk, halandó emberek között? Hát ugyan ki ne szeretett volna bele?
De nem, Emese nem Párizsban született, hanem egy sokkal prózaibb helyen: Moholon, 1953-ban, pedagóguscsaládból. Az újságírás iránti vonzalma korán utolérte: már érettségi előtt országos filmforgatókönyv-pályázatot nyert. Egyetemi tanulmányait a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karán végezte tömegkommunikációs és újságíró szakon. 1977-től 1991-ig az Újvidéki Televízió (RTV NS) magyar szerkesztőségének ifjúsági, majd híradószerkesztője és műsorvezetője, illetve a Dokumentumműsorok részleg szerkesztője. Ő készítette az összjugoszláv tévéhálózat (JRT) számára az első dokumentumfilmet a történelmi VMDK-ról. Az Újvidéki Televízió Közvélemény-Kutató Intézetének munkatársa is volt. Az újságírás iránti kötődése azután is megmaradt, hogy 1991-ben családjával együtt kiköltöztek az Egyesült Államokba: bedolgozott az Amerika Hangja rádiónak. Fő foglalkozása azonban a tolmácsolás és fordítás volt: hat nyelven beszélt és fordított, bármelyikről bármelyikre.
Nem ismertem nála higgadtabb embert. Számos személyes és számtalan telefonos beszélgetés több tucat órányi tapasztalatának birtokában állítom: nem emlékszem olyan esetre, amikor a hangja akár csak egy másodpercre, akár csak egy decibelnyit is emelkedett, vagy feszültebbé vált volna, legyen szó bármilyen témáról, vagy nézetkülönbségről. Életét ezzel a végtelen higgadtsággal irányította, és betegségét ezzel a higgadt méltósággal viselte. De ami talán ennél is fontosabb: olyanra sem emlékszem, hogy bármikor bárkinek bármi rosszat akart, vagy akár csak gondolt volna. Jót tenni, segíteni, építeni, támogatni – hát lehet ennél alázatosabban leélni egy életet?
Purger Ködmön Emese a kezdetektől fogva segítette a Szabad Magyar Szó és a Családi Kör munkáját. Írásaival, fordításaival, fényképeivel, háttérmunkájával. Köszönjük neki.
A világ egy jó emberrel lett kevesebb.
Nyugodjon békében.
