A régió, azaz Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia fuvarozói kedden találkoznak az Európai Bizottsággal a schengeni tartózkodás kérdésének megoldása érdekében, melyre még múlt héten kaptak ígéretet.
A múlt héten a fuvarozók néhány napra teljes blokád vették szinte az összes határátkelőt a schengeni térségben, majd miután az Európai Bizottság megoldási javaslatot kínált a hivatásos sofőrök tartózkodási korlátozásának kérdésére, feloldották azt. A javaslat az EU új vízumstratégiájának keretében került bemutatásra, amely az elektronikus vízumok bevezetését irányozza elő.
Neđo Mandić, a Nemzetközi Szállítmányozási Üzleti Egyesület elnöke elmondta, a különleges vízumok bevezetése a hivatásos teherautó-sofőrök számára lehetővé tenné a hosszabb tartózkodást az EU országaiban és a zavartalan munkavégzést. Az egyesület elnöke közölte, hogy megkapták a találkozó napirendjét is, amely kizárólag azokat a további követeléseinket tartalmazza, hogy rövid- és hosszú távú megoldások szülessenek addig, amíg a tervezett intézkedések bevezetése meg nem valósul.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a sofőröket többé ne zaklassák vagy tartóztassák le” – mondta Mandić.
Az Európai Bizottság pár napja új vízumstratégiát fogadott el, amelynek keretében megvizsgálják egy olyan különleges rendszer bevezetését, amely lehetővé tenné a fuvarozók számára, hogy a schengeni övezetben 90 napnál hosszabb ideig tartózkodhassanak munkavállalási vagy tartózkodási engedély nélkül – szigorú ellenőrzés és pontosan meghatározott szabályok mellett.
Az EU vízumstratégiájának munkaverziójában, amelyet a múlt héten mutattak be, megállapítják, hogy a harmadik országokból érkező szakembereknek – például kamionsofőröknek, turnézó művészeknek, sporteseményeken részt vevő sportolóknak, határokon átnyúló projekteken dolgozó szakértőknek, valamint az uniós ipart és szolgáltatásokat támogató munkaerőnek – szükségük van arra, hogy az EU-ban a megengedett határnál hosszabb ideig tartózkodhassanak, anélkül hogy tartós letelepedési szándékuk lenne.
Elektronikus vízumokat vezetnek majd be (Fotó: SZMSZ)

